Hungarian Darts Trophy: már tervezik a jövő évi viadalt

Vágólapra másolva!
2024.09.27. 11:19
Már készülnek a következő Hungarian Darts Trophyra a szervezők (Fotó: Dömötör Csaba)
A IV. Hungarian Darts Trophy – a sportág legnagyobb magyarországi versenye – szervezői már tervezik a jövő évi viadalt.

A profi PDC égisze alatt futó European Tour budapesti állomását múlt héten péntektől vasárnapig rendezték az MVM Dome-ban, ahová a szervezők tájékoztatása szerint a három nap alatt 22 500 ember látogatott ki. 

A viadalon a sorozat történetében először három kilencnyilast (tökéletes leg a dartsban) is láthattak a szurkolók, a győzelmet pedig a háromszoros világbajnok, az egyik hibátlan játékot is bemutató holland Michael van Gerwen szerezte meg. 

Takács Péter, a szervező Darts Event ügyvezetője szerint mindig arra törekednek, hogy teret adjanak akár sporttörténelmi pillanatoknak is. „A sportág jellegéből fakad, hogy ha ilyen világsztárok ilyen impozáns helyszínen és ilyen jelentős közönség előtt összejönnek, akkor megtörténhetnek olyan dolgok is a színpadon, amilyenek korábban még nem voltak. Ilyeneknek lehettünk szemtanúi” – értékelt Takács, aki elárulta: már tervezés alatt van a 2025-ös Hungarian Darts Trophy is. 

„Azt szeretnénk, ha egy év múlva szeptember 19. és 21. között lenne a darts legrangosabb magyarországi versenye. Persze mindezt még a sportág legjelentősebb szervezetének, a PDC-nek is jóvá kell hagynia, mint ahogy a teljes éves versenynaptárat is” – tette hozzá Takács Péter.

 

Legfrissebb hírek

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2025.09.28. 23:39

A karrierje első profi PDC-tornáját megnyerő Niko Springer a Hungarian Darts Trophy győztese

Egyéb egyéni
2025.09.21. 23:37

Hungarian Darts Trophy: búcsúzott a címvédő Michael van Gerwen a nyolcaddöntőben, Luke Humphries rekordot döntött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:04

Hungarian Darts Trophy: Mostanra újra magabiztosan játszom! – Michael van Gerwen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 11:28

Hungarian Darts Trophy: fél gőzzel is továbbjutott a címvédő Van Gerwen, Van Barneveld régi legjobbját idézte

Egyéb egyéni
2025.09.20. 23:23

Hungarian Darts Trophy: Borbély András teljesítményét Raymond van Barneveld is méltatta

Egyéb egyéni
2025.09.20. 12:44

Hungarian Darts Trophy: Major és Sárai mellett a tavalyi döntős Gian van Veen is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.19. 23:57

Hungarian Darts Trophy: Borbély 170-es kiszállót is dobott, de kikapott Woodhouse-tól

Egyéb egyéni
2025.09.19. 18:12
Ezek is érdekelhetik