Cselgáncs World Tour: három ötödik hely Zágrábban

Vágólapra másolva!
2024.09.13. 19:04
Kőszegi Rebeka (Fotó: utanpotlassport.hu)
A 48 kilós Kőszegi Rebeka, az 52 kilós Gyertyás Róza, valamint a 66 kilós Gombás Bálint egyaránt az ötödik helyen végzett a cselgáncs World Tour-sorozat Zágrábban zajló Grand Prix-versenyén.

A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint a 21 éves Kőszegi spanyol, majd német ellenfeleket felülmúlva jutott súlycsoportja elődöntőjébe, ahol kazah riválissal csapott össze, ám kikapott és a vigaszágra került, ott pedig a holland Amber Gersjes bizonyult jobbnak nála.

Egy súlycsoporttal feljebb Gyertyás Róza brazil, majd azeri cselgáncsozót verve szintén elődöntőbe jutott, a fináléért pedig egy japán riválissal küzdhetett, végül Omori Kiszumi jutott tovább. Gyertyásra a francia Leonie Gonzalez várt a vigaszágon, és tőle is kikapott.

A férfiaknál Gombás Bálint francia és kanadai riválist legyőzve jutott a negyeddöntőbe, ott azonban vereséget szenvedett egy grúztól, így a vigaszágon folytathatta a versenyt. Negyedik meccsén vazaarival nyert a salvadori ellenfelével szemben, majd a bronzmérkőzésen kikapott az azeri Ruszlan Pasajovtól.

 

Legfrissebb hírek

Judo: az ifi Eb-bronz után Fedora Ferenc éremért utazik az EYOF-ra is

Utánpótlássport
2025.07.14. 18:38

A hónap utánpótlásedzője: június jelöltjei

Utánpótlássport
2025.07.05. 08:58

Új sorozatot indít a Nemzeti Sportrádió, megismerhetjük a sportolók kedvenc zenéit

Egyéb egyéni
2025.06.30. 19:15

Cselgáncs: jó szereplés, kis hiányérzettel – két érem az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.29. 20:32

Cselgáncs: Csermák Dániel megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2025.06.28. 18:20

Cselgáncs: Fedora Ferenc bronzérmes a szkopjei ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.26. 19:18

Cselgáncs: erős magyar csapattal csütörtökön indul az ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2025.06.25. 14:44

Cselgáncs: Szabó Réka ötödik lett a berlini junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.06.23. 12:37
Ezek is érdekelhetik