András Csaba több mint 300 helyet javított az asztaliteniszezők világranglistáján

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 08:30
András Csaba (Fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség/Facebook)
András Csaba több mint 300 helyet javítva a 158. az asztaliteniszezők legfrissebb, kedden kiadott világranglistáján, s ezzel ő a legjobb magyar férfijátékos.
Egyéb egyéni
2024.09.21. 16:53

Kikapott a halmstadi asztalitenisz-torna döntőjében András Csaba

A negyedik kínaival már nem bírt a magyar asztaliteniszező.

A 22 éves pingpongos a múlt héten bravúrosan szerepelt a svédországi Halmstadban rendezett, 22 500 dollár összdíjazású WTT-tornán: előbb a selejtezőből feljutott a főtáblára, majd ott sorrendben svéd, osztrák, illetve három kínai rivális kiejtésével bekerült a döntőbe. A végjátékban aztán kikapott az ugyancsak kínai Hszü Fejtől, de így is 90 világranglista-ponttal gazdagodott, amelynek eredményeként 301 helyet javított a múlt heti pozíciójához képest.

A jelenleg a német élvonalbeli TTC OE Bad Homburgban légióskodó András Csaba a legelőkelőbb pozícióban jegyzett magyar férfijátékos. A nőknél a legjobb magyar, Póta Georgina a 64. helyen áll – a WTT honlapja alapján.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30

Asztalitenisz: Póta Georgina a román Samara ellen játssza az Európa Top 16 nyolcaddöntőjét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 20:32

Asztalitenisz: Jónyer és a Jónyer, Gergely páros ötven évvel ezelőtti vb-aranyát ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.02.19. 16:34

Népsport: két aranyat nyertünk, egyről önként lemondtunk

Népsport
2025.02.13. 11:14

Adományokból élő világverő magyarok

Népsport
2025.02.08. 13:39

Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:01

Asztalitenisz csapat Eb: teljessé vált a mezőny

Egyéb egyéni
2025.01.28. 10:21

Európa Top 16: Póta Georgina ismét a mezőnyben

Egyéb egyéni
2025.01.15. 11:08
Ezek is érdekelhetik