A MOB Médiadíjával tüntették ki kollégánkat, L. Pap Istvánt

Vágólapra másolva!
2024.09.07. 22:22
L. Pap István (középen) Buzgó Józseffel és Gyulay Zsolttal (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén a szervezet médiadíjjal tüntette ki kollégánkat, L. Pap Istvánt.

A Nemzeti Sport vezető szerkesztőjének – aki egyben a Nemzeti Sportrádió műsorvezetője és szerkesztője is – Gyulay Zsolt elnök és Buzgó József, a MOB Média Bizottságának elnöke, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője adta át a MOB Médiadíját.

„A szombathelyi kötődésű, műszaki végzettségű újságíró élete a sport. Korábban labdarúgóként BLASZ-szinten játszott. A média számos területét bejárta, több évtizedes tapasztalattal, hitelesen mutatja meg a szurkolóknak a sport legszebb és legnehezebb pillanatait; kiválóan ír, szerkeszt – mondta L. Pap Istvánról Tóth Anita, a MOB sajtófőnöke, aki a Nemzeti Sportnál évekig dolgozott együtt kollégájával. – Legyen az nyomtatott sajtó vagy televízió, a szerkesztőségben egyaránt otthonosan mozog, szerkesztőként irányítja a csapat munkáját. A Nemzeti Sport szerkesztőségének egyik meghatározó tagja, az olimpia idején a hazai stáb munkájának egyik biztos bástyája. Televíziósként a londoni olimpián az MTVA szerkesztő-riportere, kommentátora volt, rádiósként jelenleg a Nemzeti Sportrádió csapatát erősíti. Egyik kiemelt sportága az ökölvívás, kiváló német nyelvtudását Kovács István és Erdei Zsolt németországi profi karrierje idején is kamatoztatta. Több könyv, kiadvány szerzője. Korábban szerzőtársaival (2007), majd egyénileg (2014) MOB Média oklevél-elismerésben, később Nívódíjban (2017) részesült. A Magyar Sportújságírók Szövetsége Németh Gyula-díjjal (1995) és Feleki László-díjjal (2014) ismerte el, és kitüntették a Sportújságírás Világnapján (2004) is.”

Ugyancsak a MOB Médiadíjában részesült Hajdú B. István, az MTVA riportere is.

Egyéb egyéni
2024.09.07. 13:41

Gyulay Zsoltot ismét a MOB elnökének választották

A MOB Médiadíját Hajdú B. István, az MTVA riportere és L. Pap István, lapunk vezető szerkesztője és a Nemzeti Sportrádió műsorvezetője, szerkesztője kapta.

 

Legfrissebb hírek

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22

A csönd tisztelete – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.16. 23:16

Mezey-mestermunka Cardiffban

Népsport
2025.10.16. 10:00

Szalai Attila: Ha kell, vért izzadunk, ez jellemez minket; Bruno Fernandes: Csakis elismerően szólhatok a magyarokról

E-újság
2025.10.15. 23:55
Ezek is érdekelhetik