Los Angeles 2028: a gördeszkás Sky Brown hullámlovaglásban is érmet szeretne szerezni

Vágólapra másolva!
2024.08.16. 16:12
Sky Brown a 2028-as olimpián már az aranyéremre hajt (Fotó: Getty Images)
Sky Brown kétszeres olimpiai bronzérmes brit női gördeszkás négy év múlva duplázna, és a gördeszka mellett hullámlovaglásban is szeretne aranyérmet nyerni a 2028-as Los Angeles-i játékokon.

 

A 16 éves brit sportoló – aki első olimpiáján, 2021-ben Tokióban 13 évesen és 28 naposan hazája történetének legfiatalabb olimpiai dobogósa volt – a párizsi olimpián és azt megelőzően is két komoly sérülést szenvedett. Áprilisban belső oldalszalag-szakadást szenvedett a térdében, emiatt két hónapra kiesett az edzésből, majd a francia fővárosban néhány nappal a női park versenyszám döntője előtt kiugrott a válla. Ezek a sérülések azonban nem tudták megakadályozni abban, hogy megszerezze második ötkarikás bronzérmét.

A fiatal gördeszkás az olimpia hivatalos honlapjának elmondta, hogy bár Párizsban nem sikerült, de 2028-ra ismét megpróbál a gördeszka mellett hullámlovaglásban is kijutni a játékokra.

„Folytatom a szörfözést és a gördeszkázást, L. A.-re pedig már két arany reményébe tekintek. Ezen fogok dolgozni, mivel szerintem különleges lehet duplán olimpikonnak lenni” – mondta Brown, akinek szinte már hazai pálya lesz az amerikai, ugyanis részben Kaliforniában készül.

Brown szerint a női gördeszka nagyon sokat fejlődött, és négy év múlva már sokkal több trükköt kell bemutatnia ahhoz, hogy ismét érmet szerezzen az olimpián.

 

Legfrissebb hírek

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Szörf: hét év után tér vissza a HungaSurf Open

Egyéb egyéni
2025.06.29. 11:21

Ifj. Foltán László: Nehéz, de nem lehetetlen, hogy Los Angelesben 20 év után újra legyen kenus olimpiai érmünk

Kajak-kenu
2025.06.25. 17:11

Csikós Zsóka: Nem szeretném, hogy terhet tegyenek rám

Kajak-kenu
2025.06.25. 09:22

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
2025.06.17. 14:26

Los Angeles 2028: megtartották az első csapatvezetői szemlét

Egyéb egyéni
2025.05.28. 15:38

Los Angeles 2028: NFL-játékosok is pályára léphetnek a zászlósfutball-tornán

Egyéb csapat
2025.05.21. 12:42
Ezek is érdekelhetik