Örökre eltiltották és megfosztották címeitől a gyereket bántalmazó karateedzőt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 12:34
null
A Magyar Karate Szakszövetség kizárta tagjai sorából, megfosztotta fokozataitól és mesteri címétől, valamint mindennemű karateoktatási tevékenységrtől eltiltotta Agócs Tibort, aki egy szolnoki kalandparkban bántalmazott egy kisgyereket, és az esetet térfigyelő kamera is rögzítette.

A Magyar Karate Szakszövetség a héten jelezte, hogy eljárást indít a karateedző ellen, és gyorsan meg is hozta az ítéleteket, amelyeket öt pontban sorolt fel: 

• A Magyar Karate Szakszövetség – mint szakági sportszövetség – a 2004-évi I. a Sportról szóló törvény felhatalmazása alapján Agócs Tibor 3. danos karate mestert mindennemű karateoktatási tevékenységtől véglegesen eltiltja.

• Megfosztja a Magyarországon hatályos dan fokozataitól, és véglegesen eltiltja a karate mester cím használatától.

• A szövetség elnöksége az Alapszabály 8. c) pontjában kapott felhatalmazás alapján Agócs Tibort kizárja az edzői engedéllyel rendelkező edzők tagjainak sorából.

• A Yakuzák Sportegyesületet (5100. Jászberény, Korcsolya utca 5.) a karatetábor szervezési tevékenységtől véglegesen eltiltja.

• A Yakuzák Sportegyesületet kizárja tagjai sorából.

Mint arról beszámoltunk, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kedden posztolt a Facebookon egy videót, amelyen látható, hogy a férfi belerúg a kisgyerekbe, aki ettől a fejére esik, és a videó végéig a földön fekve sír. Az elkövető Agócs Tibor, a jászberényi Yakuzák SE elnöke, aki a klub honlapján és Facebook-oldalán bocsánatot is kért, de előbbiről törölték a posztot, a Facebook-profil pedig meg is szűnt.

A rendőrség is nyomozást indított az ügyben, a Magyar Karate Szakszövetség újabb közleményében is hangsúlyozta, hogy „elhatárolódik a vállalhatatlan, a karate szellemiségéhez, tanításához, erkölcsi mércéjéhez méltatlan gyermekbántalmazási esettől, és minden hasonló esetben, a rendelkezésre álló eszközök teljes szigorával fellép az ilyen, és ehhez hasonló esetek teljes visszaszorításáért”.

Egyéb egyéni
2024.07.18. 12:52

A Magyar Karate Szakszövetség eljárást indított a kisgyereket felrúgó edző ellen

A rendőrség is nyomozást indított az ügyben.

 

Legfrissebb hírek

Karate: Eb-érem nélkül végeztek a mieink Lengyelországban

Utánpótlássport
2025.02.09. 17:15

Karate: megalapozott éremremények az utánpótlás Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.06. 15:46

Négy magyar karatés nyert érmet Marseille-ben

Egyéb egyéni
2025.01.21. 12:09

Nem jutott tovább a női kumiteválogatott a karate csapat-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.11.24. 09:48

A magyar női válogatott is indul a pamplonai karate csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.11.21. 14:30

Karate: a 18 éves Halász Jázmin aranyérmes a kyokushin Eb-n

Utánpótlássport
2024.11.05. 12:48

Karate: Fodor Amira szerezte az első magyar aranyat a Gymnasiadén

Utánpótlássport
2024.10.26. 09:08

Karate: gigamezőnyben jutott vb-érem Magyarországnak is

Utánpótlássport
2024.10.14. 09:05
Ezek is érdekelhetik