Megkezdődtek a versenyek a budapesti öttusa Eb-n

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 11:57
Bereczki Richárd (Fotó: Kovács Péter)
A női váltók versenyével kezdődött meg hétfő délelőtt a budapesti öttusa Európa-bajnokság.

Az első számban nyolc páros – köztük az olimpiai induló Guzi Blanka és társa, Eszes Noémi – küzd az érmekért, illetve a helyezésekért a BOK-csarnokban, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában és a Puskás Aréna, valamint a Papp László Budapest Sportaréna közötti szoborparkban kialakított központi versenyterületen.

Az első napon még a férfiak váltójára kerül sor. Ebben a számban hat páros nevezett, a magyar színeket Bereczki Richárd és Koleszár Mihály képviseli.

A nők vívással kezdtek és úszással folytatják, a férfiak pedig fordított sorrendben jutnak el a lovaglásig. Utóbbi a nőknek 14.30-kor, a férfiaknak 16 órakor kezdődik. A kombinált szám 17.30-kor, illetve 18.15-kor lesz.

A nőknél vívásban a magyarok 20 győzelemmel és 22 vereséggel az ötödik helyen végeztek.

Keddtől az egyéni versenyek zajlanak majd szombatig, vasárnap pedig a vegyes váltót rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Balogh Gábor: A legek világkupája következik

Egyéb egyéni
21 órája

Los Angeles 2028: az öttusázókat meglepte a létszámkorlátozás

Egyéb egyéni
2025.04.11. 11:52

Öttusa-világkupadöntő lesz Magyarországon 2026-ban

Egyéb egyéni
2025.04.04. 09:52

Emléktábla kerül a házra, ahol Puskás Ferenc utoljára lakott

Egyéb egyéni
2025.04.03. 13:12

Martinek János: Az élet eldönti, hogy az OCR-től látványosabb lesz-e az öttusa

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:28

NS-jótékonyság: Guzi Blanka is fut a beteg gyermekekért

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:05

Gáll András: Az öttusa továbbra is a gladiátorok sportja

Egyéb egyéni
2025.03.27. 10:09

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34
Ezek is érdekelhetik