Gary Anderson nem jön a Hungarian Darts Trophyra

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 10:42
Gary Anderson nem jön a budapesti European Tour-versenyre (Fotó: Getty Images)
Hiába lenne jogosult ranglistahelyezése alapján a részvételre, nem jön el a Hungarian Darts Trophyra a kétszeres világbajnok Gary Anderson – derül ki a PDC közleményéből, amelyben megerősítik, kik indulnak a budapesti versenyen a ranglistán elfoglalt helyük alapján.

Az 53 éves Anderson még egyszer sem jött el a magyarországi European Tour-versenyre, sőt, 2016 és 2023 között kerülte a sorozatot, csak azután tért vissza, hogy elkezdett romlani a világranglista-helyezése. Aztán tavaly és az idén is elindult 2-2 versenyen, áprilisban megnyerte a sindelfingeni viadalt, de azóta négy versenytől is visszalépett.

A világranglistán jelenleg a 22. helyen álló skót a Hungarian Darts Trophyn a Pro Tour-rangsorban elfoglalt 5. helyezésének köszönhetően vehetett volna részt, ötödik kiemeltként a pénteki első fordulóban nem is kellett volna játszania.

A PDC előzetes listáján azonban nem szerepel a neve – a július 21-i ranglisták élcsoportjaiban szereplők közül csak Anderson hiányzik, mindenki más neve ott van. Anderson helyett a Pro Tour-ranglistáról az angol Callan Rydz került be az indulók közé, a kiemeltekhez a német Ricardo Pietreczko csatlakozik.

A hét végén megtartották a Hungarian Darts Trophy észak-európai selejtezőjét Dániában, s eldőlt, hogy a hollandiai születésű norvég Cor Dekker lesz itt Budapesten.

A szereplők listája augusztus 3-án a tíz Pro Tour-selejtezőssel válik véglegessé, bár további visszalépések még előfordulhatnak.

HUNGARIAN DARTS TROPHY
A RANGLISTÁKRÓL INDULÁSI JOGOT SZERZŐK
VILÁGRANGLISTA (16 fő): Luke Humphries (angol), Michael Smith (angol), Michael van Gerwen (holland), Rob Cross (angol), Nathan Aspinall (angol), Gerwyn Price (walesi), Dave Chisnall (angol), Jonny Clayton (walesi), Damon Heta (ausztrál), Dimitri Van den Bergh (belga), Ross Smith (angol), Peter Wright (skót), Chris Dobey (angol), Joe Cullen (angol), Stephen Bunting (angol), Danny Noppert (holland)
PRO TOUR-RANGLISTA (16 fő): Josh Rock (északír), Andrew Gilding (angol), Ryan Searle (angol), Martin Schindler (német), Luke Littler (angol), Krzyszfof Ratajski (lengyel), Daryl Gurney (északír), Raymond van Barneveld (holland), Brendan Dolan (északír), Gian van Veen (holland), Ricardo Pietreczko (német), Luke Woodhouse (angol), James Wade (angol), Ryan Joyce (angol), Ritchie Edhouse (angol), Callan Rdyz (angol)
PRO TOUR-SELEJTEZŐ (10): augusztus 3., Milton Keynes, Anglia
MAGYAR SELEJTEZŐ (4): Bezjian Alberto, Csóka András, Jehirszki György, Végső János
KELET-EURÓPAI SELEJTEZŐ (1): Sebastian Bialecki (lengyel)
ÉSZAK-EURÓPAI SELEJTEZŐ (1): Cor Dekker (norvég)

A KIEMELTEK LISTÁJA: Dave Chisnall (angol, 1.), Ross Smith (angol, 2.), Luke Humphries (angol, 3.), Gerwyn Price (walesi, 4.), Danny Noppert (holland, 5.), Josh Rock (északír, 6.), Stephen Bunting (angol, 7.), Damon Heta (ausztrál, 8.), Ryan Searle (angol, 9.), Martin Schindler (német, 10.), Rob Cross (angol, 11.), Gian van Veen (holland, 12.), Chris Dobey (angol, 13.), Luke Littler (angol, 14.), Michael van Gerwen (holland, 15.), Ricardo Pietreczko (német, 16.)

A PDC EUROPEAN TOUR ÁLLOMÁSAI
Belgian Darts Open, Wieze. Döntő: Luke Littler–Rob Cross 8–7
German Darts Grand Prix, München. Döntő: Luke Humphries–Michael van Gerwen 8–1
International Darts Open, Riesa. Döntő: Martin Schindler–Gerwyn Price 8–5
European Darts Grand Prix, Sindelfingen. Döntő: Gary Anderson–Ross Smith 8–6
Austrian Darts Open, Graz. Döntő: Luke Littler–Joe Cullen 8–4 
Baltic Sea Darts Open, Kiel. Döntő: Rob Cross–Luke Humphries 8–6
Dutch Darts Championship, Rosmalen. Döntő: Josh Rock–Jonny Clayton 8–4
European Darts Open, Leverkusen. Döntő: Dave Chisnall–Ross Smith 8–6
Augusztus 30–szeptember 1.: German Darts Championship, Hildesheim
Szeptember 6–8.: Flanders Darts Trophy, Antwerpen
SZEPTEMBER 20–22.: HUNGARIAN DARTS TROPHY, BUDAPEST, MVM DOME
Szeptember 27–29.: Swiss Darts Trophy, Bázel
Október 18–20.: Czech Darts Open, Prága
Október 24–27.: Európa-bajnokság, Dortmund

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik