Városi sportágak olimpiai selejtezője: a magyar breakingesek számítanak a hazai közönségre

Vágólapra másolva!
2024.06.18. 11:01
Szarvák Csenge az OQS sanghaji állomásán (Fotó: Getty Images)
A breakinges Szarvák Csenge és Lobontiu Menotti Noris is arra számít, hogy a hazai közönség remek hangulatot teremt majd a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának második, egyben utolsó állomásán, amely csütörtökön rajtol a budapesti Ludovika Campuson.

A breaking mellett a BMX freestyle park versenyszámát, a sportmászást és a gördeszkát felvonultató sportesemény első felvonására öt hete Shanghajban került sor, ahol Szarvák a 34., míg Lobontiu a 38. helyen végzett, a budapesti állomáson pedig első lépésként mindketten tovább szeretnének jutni a selejtezőből.

Lobontiu (Noris by Nature) az MTI érdeklődésére elmondta, hogy rendkívül jó volt a szervezés Sanghajban, ahol versenyüket egy kör alakú színpad tette még látványosabbá. Emellett azt is elárulta, hogy megviselte a bírók ítélete, mivel nagyon magabiztos produkciót mutatott be a selejtezőben. Ugyanakkor arra is kitért, hogy ez is benne van a sportban, és nemcsak fizikailag kell a legjobb állapotban lennie, hanem mentálisan is. Az elmúlt pár hétben pedig a kemény edzések mellett erre is nagy hangsúlyt fektetett, többek között meditációval készült a budapesti viadalra.

„Nagyon be akartam kerülni a legjobb tízbe, a versenyt követő napokban megviselt a dolog, mivel úgy éreztem, hogy nagyon jó kört mentem, magabiztos és energikus voltam” – mondta a magyar b-boy, aki szerdán érkezik a Ludovika Campusra, hogy feltérképezze a versenyhelyszínt. Elmondása szerint ugyanolyan esélyekkel vág neki a versenynek, mint 39 ellenfele, most azonban megpróbálja átadni magát a pillanatnak, és ha minden összejön, akkor lehet esélye a továbbjutásra.

„Ezalatt a rövid idő alatt nem lehet sokat változtatni, úgymond hegyeket megmozgatni, de minden tőlem telhetőt megtettem és ugyanúgy beleadtam mindent az edzésekbe, mint korábban” – fogalmazott.

Lobontiu felidézte, hogy áprilisban egy színvonalas nemzetközi versenyre került sor Budapesten a Cypher Town Hip-Hop Fesztivál keretein belül – ami minden évben az egyik legrangosabb hazai esemény a sportágban –, ezen remek volt a hangulat és abban reménykedik, hogy a Ludovika Campuson is hasonló fogadtatásban részesülnek majd a breakingesek.

Szarvák (B-girl Csenge) is a profi szervezést tudta kiemelni a májusi kvalifikációs viadalt illetően, valamint azt, hogy nagyon erős mezőny gyűlt össze, emiatt pedig kissé izgult is az első felvonásnál.

„Sikerülhetett volna jobban is, mert azért becsúszott egy-két hiba, de remélem ebben a néhány hétben ezeket sikerült kijavítani. Mindent meg fogok tenni a jó szereplésért és azért, hogy bejussak a legjobb 32 versenyző közé vagy akár a Round Robint jelentő legjobb 16-ba” – mondta Szarvák, majd hozzátette: segítségükre lesz, hogy tesztelhetik a talajt a verseny előtt. Majd arra is rávilágított, hogy a dj-k is nagyban befolyásolják a viadalt, mivel a breakingben nem a versenyzők választják ki előre a zenét, ezt a dj-k véletlenszerűen játsszák le nekik, de egy-egy lemezlovas stílusára már lehet építeni és előre tervezni.

„Vannak úgynevezett szettjeim, olyan mozdulatsorok, amelyeket gyakorlok edzésen, de nincs betanult koreográfiám, mivel a versenyeken is ott, abban az adott pillanatban kell eldöntenem, hogy melyik mozdulattal kezdek vagy éppen melyik ütemben kapcsolódok be, ez pedig nem egyszerű.”

A Szolnoki Break SE fiatal sportolója szerint fele-fele arányban számít a fizikai és a mentális felkészülés, ő pedig az erőelemekben a legjobb.

A magyar breakingesek selejtezőjére szombaton kerül sor, vasárnap a csoportkört, a negyeddöntőket, a fináléba kerülésért vívott párharcokat és a döntőket rendezik.

A sanghaji és a budapesti versenyről összesen hét-hét férfi és női táncos szerez kvótát az idei nyári játékokra. A breaktánc Párizsban szerepel először az olimpia programján, de a 2028-as Los Angeles-i műsorban nem lesz benne.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik