Öttusa-vb: Szép Balázs és Demeter Bence döntős

Vágólapra másolva!
2024.06.14. 10:42
Nuno GoncalvesSzép Balázs döntős a vb-n (Fotó: Facebook/Magyar Öttusaszövetség)
Az első férfi elődöntőből mindkét magyar – Szép Balázs és Demeter Bence – döntőbe jutott az öttusázók kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, Csengcsouban.

A szerdai selejtezőből mind a négy magyar induló továbblépett, így ott lehetett a pénteki elődöntőben, melyben két 18-as csoportból az első kilenc-kilenc hellyel lehetett a szombati fináléba kerülni.

A csütörtöki körvívás eredménye alapján az A-csoportban a 2022-ben egyéniben vb-bronzérmes Szép Balázs 21 győzelemmel és 13 vereséggel a második helyről kezdhette meg a pénteki versenyét. Bónuszvívásban egy sikeres asszóval két pluszpontot szerzett, majd a 200 méteres úszásban 2:06.27 perccel kilencedik lett. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak a harmadik helyről vágott neki, és másodikként ért célba. Ehhez elég volt neki az összetett számban a 10:38.12 perces tizedik idő.

Demeter 19 megnyert és 15 elvesztett asszóval negyedik-ötödik volt a pénteki kezdésnél. A központi páston nem szerzett pluszpontot, a medencében 2:05.90-nel a nyolcadik eredményt érte el, ezzel ötödikként rajtolt a kombinált számban. Végül nyolcadik lett úgy, hogy a lövészetes futásban is a nyolcadik eredményt érte el 10:35.50-nel.

A B-csoportban az olimpiai kvótás Bőhm Csaba, illetve Bereczki Richárd szerepel majd magyar részről.

A nőknél pénteken mind a négy magyar – Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Erdős Rita és Bauer Blanka – bejutott a szombati döntőbe. Egyben az is eldőlt, hogy a csapat arany- vagy ezüstérmes lesz, mivel a magyarokon és a dél-koreaiakon kívül egyik ország sincs ott a fináléban három fővel. A két, vb-címért harcoló csapatnak egyformán négy versenyzője jutott döntőbe, így majd az ottani eredmények alapján dől el, melyikük eredménye nem számít az összesítésbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik