Öttusa-vb: Bőhm Csaba is döntős

Vágólapra másolva!
2024.06.14. 13:46
Bőhm Csaba is bejutott a döntőbe (Fotó: Török Attila)
Szép Balázs és Demeter Bence után Bőhm Csaba is döntőbe jutott az öttusázók kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, Csengcsouban.

A férfiak szerdai selejtezőjéből mind a négy magyar induló továbblépett, így ott lehetett a pénteki elődöntőben, melyben két 18-as csoportból az első kilenc-kilenc hellyel lehetett a szombati fináléba kerülni.

A körvívást csütörtökön bonyolították le, ebben az olimpiai kvótás Bőhm Csaba 22 győzelemmel és 12 vereséggel remekelt, így a pénteki versenyt az első helyről kezdte meg a B-csoportban. A bónuszvívásban nem szerzett pontot, a 200 méteres úszásban 2:00.19 perccel negyedik lett, így összetettben az első helyen állt a lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futás előtt. Az idei világkupadöntő győztese ötödikként ért célba úgy, hogy megnyugtató helyzetében nem kellett különösebben kapkodnia, az összetett számban 10:52.99-cel a 13. időt érte el.

Bereczki Richárd viszont búcsúzott. Neki eleve nehezebb volt a helyzete, mivel a vívást egy nappal korábban 16 sikeres és 18 vesztett asszóval fejezte be, így a pénteki folytatásnál 10–12. volt. A központi páston két ellenfelét legyőzve négy pontot szerzett, a medencében hatodik lett 2:03.57-tel. A kombinált számban tizedikként startolt, de nem tudott javítani, sőt 11:21.04-es, 17. helyet érő eredménnyel a 17. pozícióba csúszott vissza.

„Bőhm Csaba szinte csak kocogott a négy kör alatt, nem kellett rohannia, mert akkora előnye volt, ráadásul nem is lőtt rosszul, ilyen szempontból könnyű futama volt. Bereczki Richárd az első két körben még tartotta magát, de aztán bedarálta a mezőny, sem lövészetben, sem futásban nem teljesített jól, bár aztán elmondta, nem érezte magát százszázalékosnak. Szép Balázs szintén könnyedén jutott be, nem kellett túlzottan megerőltetnie magát, ellenben Demeter Bencével, aki viszont rendesen ki kellett hajtsa magát, nagyot küzdött a döntőbe jutásért – mondta lapunknak Martinek János szövetségi kapitány, majd kitért az elmúlt versenyeken igen erősen teljesítő egyiptomiak megfogyatkozásának okára, négy indulójukból csak Mohamed Moutaz van ott a fináléban, ahogy a tokiói olimpiai bajnok, vb-címvédő brit Joseph Choong is lemaradt a döntőről. – Ahmed Elgendi az alapvívás egyik asszójánál ütközött a kosárral, és kiment a válla. Bár később visszaugrott, de az orvos egy hét két nap szünetet javasolt neki, fel kellett adnia a versenyt. Mohanad Sabannak a vádlijával voltak gondok, ő el sem kezdte a napot, míg a francia Christopher Patte-nak a laser run harmadik körében pattant el a vádlija. Ami Choongot illeti, az utolsó lövősorozatát harmincöt másodperc alatt teljesítette, ezzel ejtette ki magát. A selejtezőben a négy sorozatot lőtte le harmincöt alatt… A végén megtolta a mezőnyt, de már esélytelen volt, és csak tizedik lett.”

A szombati fináléba a magyarok mellett csak a dél-koreaiak jutottak be három versenyzővel, így e két csapat között dől el a csapatverseny aranyérme.

A nőknél pénteken mind a négy magyar – Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Erdős Rita és Bauer Blanka – bejutott az ugyancsak szombati döntőbe. Egyben az is eldőlt, hogy a csapat arany- vagy ezüstérmes lesz, mivel a magyarokon és a dél-koreaiakon kívül egyik ország sincs ott a fináléban három fővel. A két, vb-címért harcoló csapatnak egyformán négy versenyzője jutott döntőbe, így az ottani szereplés alapján dől el, melyikük eredménye nem számít az összesítésbe.

Szombaton a női döntő magyar idő szerint 4.05-kor, a férfiak fináléja pedig 10.35-kor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik