Katarban lesz a 2036-os nyári olimpia – sajtóhír

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 15:40
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
Katar fővárosa, Doha lesz a 2036-os nyári olimpia házigazdája – állítja a Relevo spanyol portál.

A sportra szakosodott internetes sportnapilap – amelynek írását az ötkarikás ügyekben bennfentesnek számító insidethegames.biz is átvette – úgy tudja, a katari olimpiai bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közel áll a rendezés részleteinek véglegesítéséhez.

Az arab ország ötkarikás testülete a múlt hónapban erősítette meg, hogy pályázik a 2036-os játékokra. Katar mellett Szaúd-Arábia is szívesen rendezné meg a 12 év múlva esedékes olimpiát, Indonézia és India is potenciális házigazda. Az eddigi szándéknyilatkozatok alapján Dél-Korea, Egyiptom, Lengyelország és Németország pályázata szintén várható. Korábbi sajtóhírek alapján az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.

A Relevo szerint Doha a preferált jelölt a NOB tagjai között. Mellette szóló érv a kontinensek körforgásának íratlan szabálya, mely szerint Párizs (2024, Európa), Los Angeles (2028, Amerika) és Brisbane (2032, Óceánia) után Ázsia következhet a sorban a katari főváros révén. Szintén Doha javára írja a sportportál, hogy először lehetne olimpia a Közel-Keleten.

Az arab nagyváros számos világversenynek adott otthont sikerrel az elmúlt esztendőkben. Így 2015-ben Doha rendezte meg a férfi kézilabda-világbajnokságot, 2016-ban az országúti kerékpáros vb-t, 2019-ben az atlétikai vb-t, 2022 végén a labdarúgó-világbajnokságot, tavaly májusban a cselgáncs-vb-t, idén februárban pedig a vizes világbajnokságot.

 

Legfrissebb hírek

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
5 órája

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 24. rész: Szilágyi Áron

Egyéb egyéni
2025.10.06. 17:18

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41
Ezek is érdekelhetik