Három magyar érem a spanyolországi ifjúsági karate világkupán

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 09:39
Bogdán Panna és Loyal Lili ugyanabban a kategóriában szereztek érmet (Fotó: Facebook/Magyar Karate Szakszövetség)
Hárman is dobogóra állhattak a magyarok közül a karate sportág legrangosabb utánpótlás versenysorozata, a Karate1 Youth League széria spanyolországi állomásán. Az A Corunában csütörtöktől vasárnapig megrendezett négynapos ifjúsági világkupán Bogdán Panna ezüst-, Fleischer Dóra és Loyal Lili bronzérmes lett.

A nagy sikerű tavaly októberi budapesti világbajnokságon is induló Fleischer Dóra az U21-esek (18-20 évesek) között a selejtezők során egy győzelmet követően kikapott a későbbi aranyérmes holland ellenfelétől. Ezt követően azonban az MTK sportolója remekelt, és a vigaszágon három nyertes összecsapással felküzdötte magát a dobogóra a +68 kg-os súlycsoportban – a Magyar Karate Szakszövetség hétfői tájékoztatása alapján.

Érdekesség, hogy a másik két magyar érem ugyanabban a kategóriában született. A junior (16-17 évesek) lányok 66 kg-os mezőnyében Bogdán Panna és a korábbi vb- és Eb-érmes Loyal Lili egyformán négy diadalt aratott, és mind a ketten bejutottak az elődöntőbe. A fináléba kerülésért Bogdán nyert, Loyal viszont kikapott spanyol riválisától, így előbbi döntőzhetett, utóbbi pedig a bronzéremért küzdhetett. A helyosztókon aztán Bogdán Panna alulmaradt, viszont Loyal újra győzni tudott, így mindkét UTE-s lány felállhatott a dobogóra.

Közel állt még az éremszerzéshez Tóth Zsombor, aki a junior fiúk 68 kg-os súlycsoportjában négy kört is sikerrel vett, de a bronzmeccset elbukva ötödikként zárt.


 

 

Legfrissebb hírek

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Hárspataki Gábor ott lesz a karate vb-n, hatan indulnak a selejtező tornán

Egyéb egyéni
2025.09.25. 10:39

Magyar karatés érmek Orlandóból

Egyéb egyéni
2025.09.22. 11:47

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2025.09.14. 11:28

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
2025.08.22. 13:11

Karate: tizedszer lett magyar bajnok Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2025.05.25. 12:49

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 15:34

Karate: három érem a spanyolországi ifjúsági világkupán

Utánpótlássport
2025.04.07. 15:48
Ezek is érdekelhetik