Átadták az új halásztelki vívótermet

Vágólapra másolva!
2024.05.24. 19:20
KÖVÉR László
Kövér László beszédet mond a halásztelki Bocskai István Sportegyesület Lengyel Éva Vívótermének átadó ünnepségén (Fotó: Illyés Tibor/MTI)
Kövér László is részt vett a halásztelki vívóterem átadásán pénteken.

Kövér László a Bocskai István Sportegyesület vívócsarnokának átadó ünnepségén azt mondta, egy vívóteremben a hely szellemének legerősebb vonása a szabadság. Kilencedik esztendeje folyik Halásztelken a vívásoktatás, hetvenkét iskolás növendék jár rendszeresen az edzésekre és dolgozik keményen. Hatvannégy vívónak van versenyengedélye, közülük tizenketten a korosztályos válogatott tagjai. Az érettségiző Nádasdy Anna kerekesszékes vívóként már hatszoros világbajnok az U23-asok között – tette hozzá Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy Lengyel Éva szatmárnémeti vívóedzőnek köszönhető, hogy Gombola András vívóedző életének a vívás adott irányt, célt és erőt. Hozzátette, hogy Gombola András szavai szerint „azért fogja Lengyel Éva nevét viselni ez a terem, mert azt a szemléletet, azt a lelkületet szeretném itt is megidézni, amit Lengyel Évától láttam otthon, amikor az edzőm volt.”

 

Legfrissebb hírek

Kövér László: A labdarúgás is a kultúránk része

Minden más foci
2024.10.19. 14:17

Vívás: Bagdány Albert gigamezőnyben nyert az amerikai tőrbajnokságon

Utánpótlássport
2024.07.14. 09:07

Kósa Miklós: Példaképek kellenek, de maradjon meg a személyiség

Utánpótlássport
2024.07.12. 09:10

Vívás: a 13 éves Farsang Lóránt Európában is a legjobbnak bizonyult

Utánpótlássport
2024.07.02. 17:15

Vívás: magyar remeklés az U14-es európai ifjúsági fesztiválon

Utánpótlássport
2024.06.30. 20:19

Vívás: a versenyzés élteti a 17 évesen Eb-ezüstérmes Nagy Blankát

Utánpótlássport
2024.06.28. 17:23

Vívás: Európa-bajnok a férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2024.06.23. 19:14

Vívás: bronzérmet szerzett a női tőrcsapat a bázeli Eb-n

Egyéb egyéni
2024.06.23. 17:21
Ezek is érdekelhetik