Szilágyi Áron a 4iG Csoport nagykövete lett

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 15:49
Szilágyi Áron nagykövet lett (Fotó: Földi Imre)
Szilágyi Áron a 4iG Csoport nagykövete lett, amellyel öt évre szóló megállapodást kötött – a szerződést szerdán írták alá a felek a társaság székházában.

A 4iG Csoport telekommunikációs, informatikai, műsorsugárzó és műholdtechnológiai cégeket foglal magában, olyan márkanevekkel rendelkezik, mint az Antenna Hungária, a Digi, az Invitech és a Vodafone – háromszoros olimpiai bajnokunk több aktivitásban kíván együttműködni, emellett a DIGI és a Vodanfone helyére lépő ONE márka magyarországi népszerűsítésében vállal szerepet Szilágyi Áron.

„A nemzetközi mezőnyben helytállni embert próbáló feladat, a támogatói háttér sokat segít. A Talent Program tagjai talán most tapasztalják meg először, hogy az eredményesség és a felelősségvállalás ettől a ponttól nemcsak önmagunk felé elvárás, hanem a belénk fektetett bizalmat is szükséges meghálálni. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen eddig több vállalat megtisztelt a bizalmával, a 4iG támogatása hosszú távú, stabil hátteret teremt nekem” – nyilatkozta Szilágyi Áron.

A Talent Program célja a fiatal tehetségek felkarolása és felkészülésének támogatása – 2024-ben három sportolót támogat a program: Molnár Martin autóversenyzőt, Szentiványi Sára szörfözőt és Bicsák Bence triatlonost.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik