Légfegyveres Eb: Péni István döntős férfi puskában

Vágólapra másolva!
2024.03.01. 15:52
Péni István döntős férfi puskában (Fotó: Árvai Károly)
Péni István az alapverseny második legjobb eredményével bejutott a fináléba, melyben olimpiai kvótáért lőhet pénteken a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokságon.

A férfi puskások versenyét a nőkéhez hasonlóan két részben bonyolították le és az első magyar szempontból kevés örömet nyújtott, annak ellenére, hogy a nyitócsoportban lépett lőállásba a négyszeres Európai Játékok-győztes, olimpiai kvótás Pekler Zalán, valamint Somogyi Péter és a ranglistapontokért küzdő Hári Péter is.

Pekler már a csütörtöki vegyescsapat-versenyben sem találta önmagát és pénteken is láthatóan szenvedett a lőállásban. A komáromiak klasszisának rengeteg volt a hibája és végül 619.2 körrel a 85 fős mezőnyben a 72. helyen zárt. Somogyi Péter sokáig jól lőtt, a negyedik tízes sorozata kimagasló volt (106.7 kör), az utolsó húsz lövése azonban nem sikerült igazán jól, végül 624,7 körrel fejezte be a viadalt, összességében a 47. helyen.

A második csoportban következett Péni István, illetve a ranglistapontokért lövő Hammerl Soma. Péni a verseny elején még kicsit kereste önmagát, a 104.7 körös indítása azonban biztató volt, majd később folyamatosan lett egyre jobb és stabilabb a teljesítménye. A felénél már a döntő szempontjából kifejezetten jól állt, a végéig pedig egyre feljebb kúszott a rangsorban és kimagasló, 632.4 körrel végzett, aminél csak egy lövő tudott jobbat a mezőnyben.

Hammerl szintén jól lőtt és 629.7 körrel a 11. lett, Hári Péter a 64. helyen végzett 621.6 körrel. A férfiak 17 órakor kezdik fináléjukat és a legjobb nyolc között – Pénivel együtt – négyen szállnak harcba a két kiadó olimpiai kvótáért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik