Eltiltották a világranglistán Tóth Krisztiánt megelőző grúz cselgáncsozót

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 22:44
null
Eltiltották Luka Majszuradzét, a cselgáncsozók férfi 90 kilogrammos világbajnoki címvédőjét, az egyetlen olyan versenyzőt, aki az olimpiai rangsorban megelőzi Tóth Krisztiánt.

 

A judoinfo.hu szakportál értesülései szerint a 26 éves grúz sportoló így biztosan nem vehet részt a párizsi olimpián, mivel őszig szól az eltiltása. Majszuradze tavaly áprilisi mintájában a szelektív androgénreceptor-modulátorok (SARM) közé tartozó osztarin nevű tiltott anyagot találtak, aminek hatása az anabolikus szteroidokéhoz hasonló: elősegíti az izomtömeg növekedését, a felépülés javulását és a súlycsökkenést.

A doppingolásról szóló hírek már hetekkel ezelőtt szárnyra kaptak, ezt azonban sem a nemzetközi szövetség (IJF), sem a grúz Doppingellenes Ügynökség nem erősítette meg eddig, de nem is cáfolták. Az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián nagy vetélytársa közvetlenül a vizsgálat előtt bevett étrend-kiegészítők elemzését kérte, ez alapján a doppingolás tényét nem szándékos szennyeződésnek minősítették. A grúz ügynökség szerint Majszuradze és csapata – főként egyik rehabilitációs szakembere, aki arra buzdította a versenyzőt, hogy koncentrációja javítása érdekében vegye be a készítményt – hanyagságára hivatkozva 2024 október 16-ig felfüggesztette a grúz sportoló versenyengedélyét.

Az még kérdéses, hogy Majszuradze tavaly májusban szerzett vb-címét megtarthatja-e, melyet a pozitív mintaszolgáltatás után szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Cselgáncs: Üveges Attila a legjobb 16 közé jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 15:57

Cselgáncs: Szabó Réka bronzérmes a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.04. 17:33

Cselgáncs: jön a junior Európa-bajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
2025.09.03. 08:57

Cselgáncs: félig üres, félig tele a pohár a szófiai ifjúsági vb után

Utánpótlássport
2025.09.01. 19:24

Cselgáncs: egy ötödik és három hetedik hely a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.30. 20:41

Cselgáncs: Csermák Dániel hetedik lett a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.30. 14:05

Cselgáncs: Kunyik Botond hetedik lett a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.28. 13:02
Ezek is érdekelhetik