Asztalitenisz: utolsó magyarként Póta is búcsúzott Otocecben

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.03.30. 15:47
Póta Georginának nem volt esélye tajvani ellenfelével szemben (Fotó: WTT)
A szlovéniai Otocecben zajló WTT-verseny második fordulójában a sérülése miatt még mindig nem százszázalékos Póta Georgina három játszmában vereséget szenvedett a tajvani Huang Jü-csiaótól.

A WTT-sorozat szlovéniai állomásának szombati játéknapján már csak Póta Georgina (világranglista-75.) révén voltunk érdekeltek: a Budaörsi SC 39 éves klasszisa a Puerto Ricó-i Melanie Díaz legyőzésével jutott be a második fordulóba, ahol Huang Jü-csiao (184.) várt rá. A 28 éves tajvani veszélyes ellenfélnek számított, s az is befolyásolta az esélyeket, hogy kétszeres Európa-bajnokunk egy ideje kisebb sérüléssel bajlódik, emiatt a múlt heti győri országos bajnokságon sem indult. Ezúttal is érződött, hogy Póta még nem százszázalékos, nem is tudott lépést tartani az ázsiaival, aki három sima játszmában győzött.

Szlovénia után Horvátország következik, keddtől a WTT-sorozat varasdi állomásán Majoros Bence, Varga Botond és Póta Georgina szerepel.
 

WTT-SOROZAT, FEEDER, OTOCEC
Nők. Egyes. A 16 közé jutásért
Huang Jü-csiao (tajvani)–Póta Georgina 3:0 (7, 3, 8)

 

Legfrissebb hírek

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20

Botrányba fulladt az ITTF elnökválasztása

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:41

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Asztalitenisz-vb: ötből négy aranyat Kína vitt haza Dohából

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:45

Asztalitenisz-vb: Ilyen sem volt még, brazil döntős férfi egyesben!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 20:52

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova duó világbajnoki döntős!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 17:42

Asztalitenisz-vb: Hugo Calderano az első dél-amerikai érmes a sportág történetében

Egyéb egyéni
2025.05.23. 19:43

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova páros már biztos érmes Dohában

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:37
Ezek is érdekelhetik