Triatlon: hatodik a magyar vegyes váltó Új-Zélandon

Vágólapra másolva!
2024.02.25. 10:56
Hatodik helyen zárt a magyar csapat Új-Zélandon (Fotó: Magyar Triatlon Szövetség/Fb)
A hatodik helyen végzett a magyar vegyes váltó a triatlonosok világbajnoki sorozatának az új-zélandi Napierben rendezett viadalán.

A verseny eredményközlő oldala szerint a Faldum Gábor, Kuttor-Bragmayer Zsanett, Dobi Gergő, Kropkó Márta összetételű egység 1:15:12 óra alatt teljesítette a fejenként 300 méter úszásból, 5 kilométer kerékpározásból és 2,1 kilométer futásból álló távot a nyolc csapatot felvonultató mezőnyben.

A viadalt az ausztrálok nyerték meg, másodikként a portugálok, harmadikként az olaszok zártak.

Az olimpiai kvalifikációs rangsorban ezzel az eredménnyel a mieink egy helyet előreléptek, és a 12. pozíciót foglalják el. Két hét múlva, az Abu-Dzabiban sorra kerülő vb-versenyen további pontok gyűjthetők, és azt követően derül majd ki, hogy mely váltók szereztek kvótát Párizsra, s melyek azok, amelyeknek a májusban sorra kerülő mexikói olimpiai kvalifikációs váltóversenyen lesz még lehetőségük megszerezni az indulási jogot.

A rangsor első három helyén álló brit, német és francia csapat már biztosan olimpiai résztvevő. A lista március 25-i állása szerint további hat váltó jut kvótához.

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor megállíthatatlan hazai pályán, magyar arany és bronz a világkupán

Egyéb egyéni
2025.07.06. 20:02

Triatlonfesztivál: négy magyar érem a junior Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.07.06. 16:14

Triatlon-vk: Lehmann, Bicsák és Kropkó is futamgyőztesként döntős

Egyéb egyéni
2025.07.06. 09:25

Berekméri és Koronika nyerte meg a Vasi Vasember triatlonversenyt, amelyen egy versenyzőt holtan találtak

Egyéb egyéni
2025.07.05. 16:50

„Minden lényegesre a triatlon tanított meg” – interjú Lehmann Csongorral

Képes Sport
2025.07.05. 11:56

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Triatlon sprint ob: Kovács Gyula és Szalai Fanni sikere Baján

Egyéb egyéni
2025.06.29. 19:40

Triatlon: biztató első félév után jön a java az utánpótlás évadának

Utánpótlássport
2025.06.20. 09:00
Ezek is érdekelhetik