Sportrádió: Nyissanak a sportegyesületek is a nagyközönség felé! – Schmidt Ádám

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 11:08
Schmidt Ádám a napokban Belgrádban járt (Fotó: Török Attila)
Bőséggel akadt téma, amelyről beszámolhatott és be is számolt Schmidt Ádám – a sportért felelős államtitkár február első hétfőjét is a Sportrádióban kezdte.

Ha nem is közvetlenül Belgrádból, ám szerbiai útja után nem sokkal érkezett a Sportrádióba Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, így a hétfői beszélgetés első témáját is a „nagy utazás” adta.

Zoran Gajics sportminiszter hívott meg – árulta el Schmidt Ádám. Magyarország és Szerbia között előremutató a közéleti kapcsolat, így mi arról beszélgettünk, hogy tudnánk egymást segíteni úgy, hogy az mindkét ország sportját előrébb mozdítsa. Vannak sportágak, amelyekben ők a jobbak, s vannak, amelyekben mi. Gajics miniszter úr a röplabdából érkezett, és elmesélte, hogy a sportág megújulását, amely – többek között – olimpiai aranyat is hozott, mihez köti. Ahhoz, hogy a kilencvenes évek végén »beengedtek« maguk közé egy lengyel szakembert, aki olyan újítást hozott a sportágba, hogy az fejlődni tudott. Hogy ez így legyen, kellett persze a befogadó közeg is. Ennek a történetnek a mentén megnéztük, mit tudunk egymástól átvenni, amely akár gyors fejlődést is hozhat, s milyen más vonalon tudjuk még segíteni a másikat. Fontosnak tartottuk hangsúlyozni, hogy a segítséget, a másik támogatását a sportdiplomáciára is kiterjesztjük – itt ragadtam meg az alkalmat, s meghívtam a sportminisztert a májusi sportdiplomáciai konferenciánkra.”

Belgrádban Schmidt Ádám találkozott a Crvena zvezda kosárlabdacsapatában játszó Hanga Ádámmal is – az államtitkár elmondta, hogy mivel az Euroliga mostantól elengedi a játékosokat a válogatott mérkőzésekre az idény közben, Hanga Ádám kész „vezérként” ott lenni az együttesben.

Ádám igen eltökélt, úgy véli, mindent felülír, ha valaki a válogatottban szerepelhet” – jegyezte meg Schmidt Ádám.

Ugyan a sportrádiós interjúk során leginkább az előző hónap eseményeiről számol be Schmidt Ádám, hétfőn reggel természetesen a múlt pénteki gála, vagyis a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) által rendezett bál is kiemelt hangsúlyt kapott.

Mindig is hangsúlyoztuk, hogy kiemelten fontos számunkra a Sportegyesületek Országos Szövetsége, hiszen ők tömörítik az egyesületeket, érdekvédelmi szervezetként ők adnak hangot annak, mire is van szükségük az egyesületeknek – mondta a sportállamtitkár, aki nyomatékosította, hogy a sporttörvény kodifikációja során a szervezet immár köztestületi rangra emelkedett. – Az egyesületekben zajlik a műhelymunka, nem kérdés, hogy a támogatásuk prioritást élvez. A SOSZ-szal közösen indítottuk el a Sportoló Nemzet Programot, s már a kezdetekkor kértem az egyesületeket, hogy fogjunk össze: nyissák meg a kapuikat a közösségi sport számára is, biztosítsanak lehetőséget a mozgásra honfitársainknak.”

Elsősorban a kiemelt fővárosi és vidéki egyesületek segítik, segíthetik, hogy minél többen mozogjanak – és persze az is, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony az újévi beszédében 2024-et a mozgás évének nevezte.

A héten már egyeztettem a Sándor-palotában arról, hogyan és hol is találhatjuk meg a mozgás éve és a Sportoló Nemzet Programjának metszéspontjait” – árulta el Schmidt Ádám.

A Sportoló Nemzet Programnak egyébként már megvan a teljes éves naptára – első állomása a hétvégi soproni női kosárlabda kvalifikációs torna. A cél ugyanis az, hogy minden hazai rendezésű nagy eseményhez társítsanak egy közösségi programot is, így szeretnénk a helyi lakosokat mozgásra ösztönözni.

Április középén lesz egy háromnapos rendezvényünk a Budapesti Olimpiai Központban, ahol arra is szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, mit is nyerhetnek a mozgással. Aztán május hatodikán a Magyar Sport Napján egy, az egész országot átölelő programot tervezünk, amikor is az a célunk, hogy a sportegyesületek nyissák meg kapuikat és minél több embernek legyen lehetősége a sportolásra. A nyári nagy események, vagyis a labdarúgó Európa-bajnokság, az olimpia és a paralimpia idejére egy szurkolói zónát tervezünk, ahol nemcsak nézhetjük a mérkőzéseket és a versenyeket, nemcsak meghallgathatjuk a szakkommentárok értékelését, hanem ezzel párhuzamosan mozogni is lesz lehetőség. Aztán szeptember végén jön az európai sporthét, amelynek keretei között visszakapjuk a Nemzeti Atlétikai Központot, s ezt szeretnénk is megnyitni a családok számára – itt egyébként ismét együttműködünk a SOSZ-szal, hiszen azt kérjük tőlük, hogy ezzel egy időben ők is nyissák meg a létesítményeiket a közösségi sport számára.”

A sportért felelős államtitkár február első hétfőjét is a Sportrádióban kezdte, Risztov Éva és Harsányi Levente kérdezte (Fotó: Török Attila)

A Nemzeti Atlétikai Központ kapcsán Schmidt Ádám elmondta, hogy egy több száz oldalas hatástanulmány is készül az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságról, mert bár mind nemzetközi, mind hazai szinten elégettséget tapasztalnak, tanulni és fejlődni mindig lehet – a tanulmány egyébként az előkészületektől kezdve az eseményen át, annak utóéletéig mindent rögzít, vagyis például azt, hányan látogattak ki a stadionba, ebből hányan érkeztek külföldről, hogy a verseny idején hány vendégszobát vettek ki a hazánkba érkezők, hogy milyen reklámok jelentek meg és ezek milyen bevételt hoztak.

Schmidt Ádám örömtelinek nevezte, hogy a kézilabdázók női kvalifikációs tornája mellett a férfit is hazánk rendezheti meg.

Amikor pályáztunk, többen megjegyezték, mindkettőt úgysem kapjuk meg. De megkaptuk, s ez nagy sportdiplomáciai siker. A nőiről már decemberben megszületett a döntés, a férfiről pénteken kaptuk a hírt. Erre többen pályáztak, de bebizonyosodott, hogy az Európai Kézilabda-szövetség szívesen hozza hazánkba ezt a rendezvényt. A kedvező döntésnek a korábbi rendezéseink mellett a csapat Európa-bajnoki szereplése is megágyazott” – jelentette ki Schmidt Ádám, aki kitért arra is, hogy a hétvégén Tatabánya adott otthon a férfi teniszezők Davis-kupjának, s ahol ismételten kiváló sportolókat láthatott közelről a magyar közönség.

A SOSZ-bál mellett az elmúlt napokban két, kiemelten fontos gálán is részt vett Schmidt Ádám.

A Héraklész-program közel két évtizede működik – mondta az államtitkár. – A szolgálatba lépésünkkor új arculatot adtunk a programnak, emellett fontosnak tartottuk, hogy kiemelt helyszíneken rendezzük a díjátadó gálát, hogy a fiatalok érezzék, rangja van mindennek. Tavaly a Puskás Arénában, idén a Millenáris Parkban ünnepeltünk. A gálán elmondtam a fiataloknak, hogy bár még csak a hegy lábánál járnak, higgyenek abban, hogy felérhetnek a csúcsra, s abban is, hogy ott találkozni fognak. Ám mert hasonló nehézségeken mennek át a mindennapokban, jobb, ha már a hegy lábánál megfogják egymás kezét, és egy közösséget alkotva másznak felfelé. Így ugyanis jó esély van arra, hogy nemcsak a csúcsra érést ünnepelhetik meg majd sokan, hanem olyan emberi kapcsolataik is lesznek, amelyek elkísérik őket egy életen át.”

A másik esemény a Győrben rendezett Sportcsillagok Gálája volt – Schmidt Ádám hivatalba lépése óta felhívja a figyelmet arra a jelenségre, hogy a versenysportolók nyolcvan százalékát elveszítjük 18 éves korban, hiszen sokak számára összeegyeztethetetlenné válik az élsport és az egyetemi tanulás.

Kellenek az olyan egyetemek, amelyek támogatják a sportolót, amelyeknek fontos, hogy a hallgatójuk képes legyen a sportra figyelni – fogalmazott Schmidt Ádám. – Természetesen nem ismerem minden egyetem működését, de abban biztos vagyok, hogy a győri ebben az élen jár. És jó látni ezt.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG.
 

Az olimpia sikerességét a januárban megkapott éves támogatással segítik

A vasárnapi sporttörténelmi siker kapcsán, hiszen Rasovszky Kristóf az első magyar, aki a nyílt vízi úszás olimpiai számában világbajnok címet szerzett, a közelgő párizsi olimpia is szóba került.

„Kristóf sikere bizakodásra adhat okot Párizst illetően, de jár a gratuláció Fábián Bettinának és Betlehem Dávidnak is – üzente Dohába Schmidt Ádám. – Ahogy közeledünk az olimpiához, egyre többször felvetődik, hány aranyat is szerezhetünk Párizsban. Nem azért nem mondok konkrét számot, mert kibújnék a felelősség alól, hanem azért, mert óvatosabb vagyok annál, hogy mondjak. Az elmúlt év is azt mutatta, hogy egy-egy gól, egy-egy pillanat, vagy éppen egy-egy rossz bírói ítélet döntött fontos kérdésekről. Nagyon szeretném, ha sikeres olimpia lenne számunkra a párizsi, s természetesen vannak sportolóink, akik odaérhetnek a világ legjobbjai közé Franciaországban, ám tudjuk, hogy nagyon sok mindennek össze kell állnia az adott napon, így aztán nem szívesen bocsátkoznék jósolgatásokba. Azt tudom, hogy mi igyekeztünk megtenni mindent a nyugodt felkészülés érdekében, hiszen korábban még sohasem fordult elő az, hogy az érintettek már novemberben tudták, mekkora összeggel gazdálkodhatnak 2024-ben, s ezt az összeget januárban meg is kapták – mi így tudtuk a kiszámítható felkészülést biztosítani, de nagyon fontosnak azt is, hogy továbbra is építsük a sportdiplomáciánkat, hiszen látjuk, hogy a legmagasabban jegyzett sportágakban is mennyit jelent ez.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik