Asztalitenisz: női csapatunk nagy csatára késztette az esélyesebb Indiát

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 14:19
Szilvi HofferPóta Georgina Akula ellen győzött, de a számára kellemetlen stílusban játszó Batrával már nem bírt (Fotó: WTT)
A puszani csapat-világbajnokság harmadik napjának délutáni programjában a Póta Georgina, Madarász Dóra, Bálint Bernadett alkotta női válogatottunk szoros küzdelemben minimális, 3:2-es vereséget szenvedett az esélyesebb Indiától.

 

Póta Georgina szomorúan ült a kispadon, a csapattársai hiába próbáltak enyhíteni a fájdalmán, abban a pillanatban vigasztalhatatlan volt.

Az eredményjelzőn ugyanis ez állt: India–Magyarország 3:2.

Lehetett volna fordítva is...

Valóban csak hajszál hiányzott ahhoz, hogy 24 órán belül kétszer ugyanazt a bravúrt vigye véghez női asztalitenisz-válogatottunk a puszani csapat-világbajnokságon. Még szombat délután a spanyolokat úgy sikerült legyőzni, hogy 2:2-es állásnál Madarász Dóra 0:2-re állt Sofia-Xuan Zhang ellen, innen fordított, ami akkor a mieink 3:2-es sikerét jelentette. Vasárnap délután ugyebár India volt az ellenfél, s egészen a végkifejletig kísértetiesen hasonló volt a forgatókönyv: Póta és Madarász egy-egy győzelmének köszönhetően a mindent eldöntő ötödik parti előtt 2:2-re állt a párharc, amikor Póta következett Manika Batra ellen. Az indiai 2:0-ra elhúzott, a harmadikban azonban kétszeres Európa-bajnokunk erőre kapott, szettlabdája is volt, végül mégsem sikerült visszakapaszkodnia – a párhuzamnak itt vége szakadt, nem csoda hát, ha néhány pillanatra elkeseredett.

Az asztaliteniszt csak felületesen követőknek mindezt talán meglepő, Indiáról egészen biztosan nem az jut először eszükbe, hogy veszélyes ellenfél. A világbajnokságok összesített éremtáblázatán mindössze két bronzzal áll, ezeket még az első vb-n, 1926-ban Londonban szerezte férfi egyesben és csapatban, azóta viszont nem sok vizet zavart – egészen az elmúlt időkig. Mígnem a nemzetközi szövetség beindította a felzárkóztató programját, amelynek egyik kiválasztottja a 2018-ban 22 évesen az év felfedezettje díjat elnyerő Manika Batra lett. Az egyébként a sport miatt az ígéretesen induló modell-karrierjéről lemondó Batra szélsebesen haladt előre a világranglistán, 2019 februárjában bekerült a top 50-be, azóta is folyamatosan ott van, jelenleg éppen a 36.

A nemzetközi szövetség persze nem véletlenül állt mögé, hiszen India bekapcsolásával hatalmas piac lehetősége is megnyílt, ráadásul a Batra által vetett hullámokra egyre többen felültek, s ma már ott tartunk, hogy az aktuális csapat-világranglistán az indiai hölgyek a 17., a férfiak pedig a 15. helyen állnak, női válogatottjuk pedig éppen itt Puszanban bizonyította be, hogy bárkire veszélyes, hiszen Kínától is csak úgy kapott ki 3:2-re, hogy előtte 1:0-ra és 2:1-re még vezetett. Az indiai asztalitenisz fejlődésének története szinte meseszerű, s vasárnap saját bőrünkön is megtapasztaltuk annak valóságtartalmát.

Ami pedig a részleteket illeti, Pink Márk szövetségi kapitány ugyanazt a triót szerepeltette, amely szombaton azon a bizonyos drámai mérkőzésen 3:2-re legyőzte Spanyolországot, azaz Póta Georgina (világranglista-88.), Madarász Dóra (90.) és Bálint Bernadett állt (273.) állt asztalhoz, míg a túloldalon Batra mellett Ayhika Mukherjee (155.) és Sreeja Akula (49.) kapott lehetőséget – az ajánlólevelük első sorában ott állt, hogy előbbi a világelső Szun Jing-sa, utóbbi pedig a világranglista-2. Vang Ji-ti ellen nyert pénteken a kínaiak elleni csoportrangadón. Ezek ismeretében a többség azt várta, hogy nem okozhat nekik gondot a legyőzésünk, de mint kiderült okozott, nem is keveset: a magyar trió mindhárom tagja nagyon odatette magát, s valóban nem voltunk messze attól, hogy megnyerjük az összecsapást.

Minden mérkőzéshez úgy állok oda, hogy szeretném megnyerni, nem volt ez másként most sem – fogalmazott Pink Márk. – Ennek ellenére azt mondom, bár kicsit csalódott vagyok, de mivel Indiának magasan jegyzett játékosai vannak, ez a 3:2 nem rossz eredmény.”

A mérkőzés után, kedves gesztusként, egyben „hangulatjavító” programként a szövetség elnökségének helyszínen szurkoló tagjai Kovacsics Imre elnök vezetésével az ezekben a napokban névnapot és/vagy születésnapot ünneplő Póta Georginát, Bálint Bernadettet és Somosi Miklós másodedzőt is köszöntötte.

Női válogatottunk hétfőn, magyar idő szerint reggel 5 órakor a világ kétségkívül legjobb csapatával, a címvédő Kínával találkozik, férficsapatunk ellenben szabadnapos lesz.

VÉLEMÉNYEK
PÓTA Georgina világranglista-88.: „Szerintem a várakozásokhoz képest túlteljesítettünk, az ilyen végjáték után mégis kicsit szomorúak vagyunk, mert közel voltunk a meglepetéshez. A spanyolok elleni győzelem minket felszabadított, miközben az indiaiakon néha éreztem, azzal, hogy majdnem megverték Kínát, a figyelem középpontjába kerültek, s ez nyomasztólag hatott rájuk.”
MADARÁSZ Dóra világranglista-90.: „Meglepett, hogy ennyire közel voltunk az indiaiakhoz, miként az is, hogy variáltak a beírással, azt hittem, pontosan ugyanúgy állnak fel ellenünk, mint a kínaiakkal szemben. Nehéz volt ellenük játszani, mert ilyen stílussal szemben egész évben nem nagyon tudunk készülni. Örülök, hogy ilyen szoros meccset sikerült játszanunk, nem reális, hogy az indiaiakat a harmadik kalapból sorsolták.”
BÁLINT Bernadett világranglista-273.: „Nehezebb mérkőzésem volt, mint szombaton a spanyolokkal szemben. Az első szettet sikerült elhoznom, de összességében sok gondot okozott, hogy olyan ütőborítást használt az ellenfelem, amilyen ellen már nagyon régen nem játszottam, így aztán sokszor nem is éreztem, mit kellene tennem.”

56. ASZTALITENISZ CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PUSZAN
NŐK, 1. CSOPORT
India–Magyarország 3:2
Batra–Madarász Dóra 3:2 (–8, 5, 10, –8, 4)
Akula–Póta Georgina 2:3 (–3, –7, 9, 9, –8)
Mukherjee–Bálint Bernadett 3:1 (–7, 6, 7, 8)
Akula–Madarász 1:3 (–4, –6, 5, –7)
Batra–Póta 3:0 (5, 12, 11)

Kína–Spanyolország 3:0

Az állás: 1. Kína 6 pont/3 mérkőzés, 2. Spanyolország 4/3, 3. India és Magyarország 3/2, 5. Üzbegisztán 2/2

FÉRFIAK, 1. CSOPORT
Horvátország–Belgium 3:2

Korábban játszották:
Kína–Magyarország 3:0
Fan Csen-tung–Majoros Bence 3:0 (7, 4, 5), Liang Csing-kun–Lakatos Tamás 3:0 (6, 8, 5), Lin Kao-jüan–Szudi Ádám 3:1 (–10, 6, 2, 7)

Az állás: 1. Kína 6 pont/3 mérkőzés, 2. Horvátország 4/2, 3. Magyarország 4/3, 4. Belgium és Kuba 2/2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik