Asztalitenisz: Kína kiküzdötte az aranyat, női csapata huszonharmadszor világbajnok

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 16:17
A világranglista-3. kínai Csen Meng állította be a világbajnoki döntő végeredményét (Fotó: WTT)
A puszani asztalitenisz csapat-világbajnokság utolsó előtti napján kiosztották az első aranyérmet, a nőknél Kína sorozatban hatodszor, összesen pedig huszonharmadszor lett világbajnok, míg a férfiaknál eldőlt, hogy a zárónapon Kína–Franciaország aranycsatára kerül sor.

 


 

A várakozásokkal ellentétben a japán női válogatott alaposan megizzasztotta Kínát a puszani csapat-világbajnokság döntőjében. Ebben a párosításban sorozatban ötödször küzdöttek meg a felek a vb-aranyért, korábban egyszer volt 3:1, háromszor pedig 3:0 az eredmény Kína javára. A szigetországi együttes most járt a legközelebb ahhoz, hogy elcsípje a címvédőt: 2:2-nél a japánok szuper tehetsége, a világranglisa-16., mindössze 15 éves Harimoto Miva játszott Cseng Meng ellen, s utóbbi csak nagyobb tapasztalatának köszönheti, hogy sikerült megnyernie az összecsapást, s ezzel Kína sorozatban hatodik, összesen pedig huszonharmadik világbajnoki címét ebben a számban.

A férfiaknál az aranyérem sorsa csak vasárnap dől el, ám azt már tudjuk, hogy Kína és Franciaország csatázik majd. Kínának 22 aranyérme van ebben a számban, ráadásul a legutóbbi tíz kiírást megnyerte, míg a franciáknak férficsapatban nincs még első helyük, legutóbb 1997-ben jutottak el a döntőig, s vesztették azt el Kínával szemben. Az esélyek természetesen ezúttal is Kína mellett szólnak, de a franciák most feljövő új generációja, élén a szenzációs Lebrun testvérekkel, Félixszel és Alexisszel sokra hivatott, könnyen lehet, hogy már most fejtörést okoznak a címvédőnek.

56. ASZTALITENISZ CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PUSZAN
Férfiak. Elődöntő: Kína–Dél-Korea 3:2, Franciaország–Tajvan 3:1
Nők. Döntő: Kína–Japán 3:2
Világbajnok: Kína (Csen Meng, Csen Hszin-tung, Szun Jing-sa, Vang Man-jün, Vang Ji-ti)
2. Japán (Hajata Hina, Harimoto Miva, Hirano Miju, Ito Mima, Kihara Miju)
3. Franciaország (Camille Lutz, Charlotte Lutz, Prithika Pavade, Jianan Yuan, Audrey Zarif) és Hongkong (Csu Cseng-csu, Lam Je-lok, Li Ho-csing, Ng Ving-lam, Tu Hoj-kem
A magyar válogatott (Bálint Bernadett, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz, Póta Georgina. Szövetségi kapitány: Pink Márk) nem jutott be a legjobb 16 közé

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik