Asztalitenisz: Kína győzött, de mit keres 23 millió pingponglabda egy Boeing 747-esben?

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 13:50
A belgák ellen a világranglistát vezető Fan Csen-tung nyitotta meg a kínai győzelmek sorát (Fotó: WTT)
A puszani csapat-világbajnokság első napjának esti programjában lejátszották férficsapatunk csoportjának második meccsét, Kína a várakozásnak megfelelően különösebb gond nélkül 3:0-al intézte le Belgiumot.

A puszani asztalitenisz csapat-világbajnokság első napján igencsak nagy volt az érdeklődés az esemény honlapja iránt – ne feledjük, Ázsiában vagyunk, ahol az asztalitenisz kiemelt sportágnak számít – amely időnként „lefagyott”. Az oldalt készítők felkészültek erre az eshetőségre, s a folyamatosan pörgő óra helyett a várakozást különböző, a sportághoz köthető érdekes, vagy legalábbis meglepő tényadat közlésével tették élvezetesebbé. Az egyik ilyen alkalommal például kiderült, 22 870 000 pingponglabda fér el egy Boeing 747-esben, de olyan is akadt, hogy 1 498 000 000 pingponglabdával fel lehetne emelni a Titanicot – vajon kinek és milyen indíttatásból jutott eszébe, hogy ezeket egyszer ki kellene számolni?

Persze azért ennél fontosabb dolgok is történtek a sportág történetének első dél-koreai világbajnokságán. Arról már korábban beszámoltunk, hogy férficsapatunk 3:0 lelépte Kubát, miként azt is megírtuk, hogy a szabadnappal nyitó női válogatottunk csoportjában kis híján világszenzáció született, a címvédő és toronymagas esélyes Kína ugyanis csak kínkeservesen, 0:1-es és 1:2-es hátrányból fordítva tudta megverni Indiát.

Még a hölgyeknél maradva, a román válogatottban játszó Szőcs Bernadette is bemutatkozott Puszanban mégpedig sikeresen, a svédek elleni találkozón Christina Källberget győzte le 3:0-ra – a mérkőzést egyébként végül a románok nyerték meg, mégpedig meglepően könnyedén, játszmát sem veszítve 3:0-ra.

Az esti programban a kínai férficsapat is megmutatta magát, s a belgák elleni meccsen esély sem adott a hölgyekéhez hasonló váratlan eredményre. Az ázsiaiak a világranglista top 3-mal álltak fel, s a Fan Csen-tung (1.), Vang Csü-csin (2.), Ma Lung (3.) trió pedig „természetesen” gond nélkül, másfél óra alatt szaladt át a jobb sorsra érdemes belgákon.

A férfiaknál az 1. csoportban szombaton Magyarország–Horvátország és Kína–Kuba mérkőzést rendeznek, a nőknél pedig, ugyancsak az 1. csoportban Magyarország–Spanyolország és Kína–Üzbegisztán találkozókra kerül sor.
 

56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PUSZAN
Férfiak. 1. csoport:
Kína–Belgium 3:0

Korábban:
Magyarország–Kuba 3:0
Szudi Ádám–Campos 3:1 (9, 11, –1, 5)
András Csaba–Pereira 3:1 (4, 6, –9, 9)
Lakatos Tamás–Pérez 3:1 (6, 10, –16, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik