Párizs 2024: legfeljebb kétperces tartalmakat tölthetnek fel a sportolók az oldalaikra

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 10:53
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elkészítette a közösségi médiában megjeleníthető posztokra vonatkozó előírásait az idei párizsi játékokon szereplő sportolók számára.

 

Az insidethegames.biz portál híre szerint a NOB azt közölte, hogy az olimpia ideje alatt a versenyzők élőben nem jelentkezhetnek be közösségi felületeiken, de képeket, audio- és videotartalmakat közzétehetnek, utóbbiak hossza pedig legfeljebb két perc lehet.

Az „élőzés” mellett a mesterséges intelligenciával készült anyagok posztolását is tiltja a NOB friss szabályzata, amely arra is kitér, hogy a tartalmaknak az olimpiai mozgalom értékeivel összhangban kell lenniük, illetve mások személyiségi jogait nem sérthetik – közös fotó és videó csak az adott személy beleegyezésével jeleníthető meg –, és nem lehetnek kirekesztőek, illetve ízléstelenek.

A szabályok a megnyitó és a záróünnepségre is vonatkoznak, valamint az olimpiai falura, a verseny- és edzéshelyszínekre. A versenyekre további korlátozások is érvényesek, ugyanis az adott szám rajtja előtt maximum egy órával lehet feltölteni tartalmat, a verseny után pedig csak akkor, amikor az adott sportoló már elhagyta a vegyes zónát és a doppingellenőrzés helyét. Ezen felül csak saját telefonnal készült fotó megjelenítése engedélyezett és semmilyen reklám nem jelenhet meg a felvételeken, ugyanakkor az olimpikonok név és termék említése nélkül köszönetet mondhatnak támogatóiknak posztjaikban.

A NOB már korábban létrehozott egy internetes zaklatások elleni szolgálatot, amely figyeli és valós időben jelenti a sportolókat ért támadásokat a közösségi médiában. A párizsi olimpiai faluban működik majd egy mentális egészség-zóna, ahol szakemberek segítségét kérhetik az olimpikonok.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
12 órája

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
15 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik