Négy női párbajtőrözőnk a dohai GP főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 15:02
Muhari Eszter mind a hat csoportmeccsét megnyerte (Fotó: Dömötör Csaba)
Kilenc magyar lépett pástra hétfőn a női párbajtőrözők Grand Prix-viadalának selejtezőjében, hárman főtáblára jutottak – a kiemelt Kun Anna mellé.

Kun Anna már jó ideje teljes értékű munkát végez (mint ismert, világbajnoki hatodik párbajtőrözőnk szeptemberben törte el a kezét a mátraházi edzőtáborban), a formájáról hétfőn még nem győződhettünk meg, hiszen kiemeltként felmentést kapott a dohai Grand Prix-viadal selejtezője alól. 

További kilenc magyar azonban pástra lépett Katarban – Muhari Eszter viszonylag rövid látogatást tett a vívócsarnokban, hiszen mind a hat csoportmeccsét megnyerte, főtáblára jutott, s így csomagolhatott is. Sajnos Salamon Réka és Borsody Emma is, ők azonban ellenkező előjellel, hiszen a csoportkör után kiestek. 

Hat magyar maradt állva, közülük az egyeneses kieséses szakasz első köréből négy továbbment, ám a 64 közé jutásért ismét feleződött a csoport, csak Gnám Tamara és Nagy Blanka Virág járt sikerrel, így Kun és Muhari mellett ők folytathatják szerdán a főtáblán. 

Dohában kedden a férfi párbajtőrözők selejtezőjét rendezik meg hét magyarral – a két kiemelt, Koch Máté és Siklósi Gergely csak a 64 között kezdi meg szereplését. 

GRAND PRIX-VERSENY, DOHA 
Párbajtőr. Nők. Egyéni. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna (kiemelt), Muhari Eszter 6 győzelem/0 vereség, Nagy Blanka Virág 4/1, Gnám Tamara 4/2, Wimmer Dorina 4/2, Dékány Kinga 3/3, Kardos Edina 3/3, Fekete Bosziljka 2/4, Salamon Réka 2/4, Borsody Emma 1/5. A 96 közé jutásért: Nagy B.–Majdandzic (horvát) 15:11, Wimmer–Romanova (ukrán) 15:11, Gnám–Vourinen (finn) 15:9, Dékány–Condrad (ukrán) 15:5, Behura (ukrán)–Kardos 15:14, Szvisztil (ukrán)–Fekete 15:9. A 64 közé jutásért: Nagy B.–Paulis (olasz) 15:13, Gnám–Toby (amerikai) 15:12, Caron (brit)–Wimmer 15:13, Harkova (ukrán)–Dékány 15:9. 

 

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:42

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Vívó-vb: Nagy Blanka a nyolcaddöntőig jutott női párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:30

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Férfi tőrben és női párbajtőrben minden magyar főtáblás a tbiliszi vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.22. 14:07

Koch Máté: Miért ne sikerülne ismét?

Egyéb egyéni
2025.07.21. 09:00

Egyetemi világjátékok: magyar érem nélkül telt el a negyedik versenynap

Egyéb egyéni
2025.07.20. 21:15

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36
Ezek is érdekelhetik