Asztalitenisz: Szőcs Bernadette elődöntős az Európa Top 16-versenyen

Vágólapra másolva!
2024.01.20. 22:17
Szőcs Bernadette nehéz meccset megnyerve jutott be a legjobb négy közé a montreux-i Európa Top 16-versenyen (FOTÓ: ETTU)
Ezen a hétvégén, története során először rendezik meg az Európa Top 16-, korábbi nevén Top 12-versenyt magyar válogatott játékos nélkül. A montreux-i verseny első napján az elődöntőig jutott a mezőny, az első helyen kiemelt marosvásárhelyi Szőcs Bernadette is ott van a legjobb négy között.

 

Ötvenhárom évvel ezelőtt, 1971-ben magyar ötlet alapján indult hódító útjára az Európa Top 12 – igaz, az első évben a nőknél még csak hatan indultak –, amelynek első győztesei magyarok voltak, Jónyer István és Kisházi Beatrix sikerével zárult a zadari torna. A verseny azóta több változáson ment át, teljes körmérkőzéssel kezdődött, volt, hogy csoportokra osztották a mezőnyt, az elmúlt években pedig már egyenes kieséses formában zajlik, s 2015 óta az indulók számának növelése miatt Európa Top 16-nak hívják. Magyar szempontból a verseny különlegességének számított, hogy az 1971 óta mindig volt legalább egy indulónk – most 53 év után azonban megszakadt ez a szép sorozat.

A svájci városban a torna nyitó napján a férfiaknál és a nőknél is két fordulóra került sor, így estére kialakult az elődöntő mezőnye. Érdekesség, hogy a férfiaknál a franciák szuper testvérpárja, Alexis és Felis Lebrun egy ágra került, így már a negyeddöntőben megmérkőztek egymással, a testvérpárbajt ezúttal a ranglistán valamivel hátrább sorolt, idősebb Alexis nyerte meg. Az elődöntőben a svédek egyéni vb-ezüstérmese, Truls Möregärdh lesz az ellenfele, míg a másik ágon az elmúlt két kiírás győztese, a horvát Darko Jorgic a portugál Marcos Freitassal találkozik.

A nőknél a német-kínai Han Ying sérülés miatt visszalépett, így a román színekben versenyző Szőcs Bernadette lett az első kiemelt. Az Európa Top 16-ot 2018-ban már megnyerő Szőcs természetesen most is ott van a favoritok között, a negyeddöntőt azonban csak a rá jellemző akarattal, küzdeni tudással vészelte át, a lengyel Natalia Bajor ellen 3:1-es hátrányból fordítva harcolta ki a továbbjutást. A döntőbe jutásért a francia-kínai Jinan Yuannal kell megküzdenie, a másik elődöntőben a német Nina Mittelham és a második helyen kiemelte osztrák Sofia Polcanova párharcára kerül sor.

EURÓPA TOP 16, MONTREUX
Férfiak. Negyeddöntő
A. Lebrun (francia)–F. Lebrun (francia) 4:2 (–8, 3, 7, 9, –5, 9)
Möregärdh (svéd)–Ovtcharov (német) 3:0 j. n.
Jorgic (horvát)–Källberg (svéd) 4:2 (4, –5, 9, –8, 7, 6)
Freitas (portugál)–Qiu (német) 4:2 (–6, 8, 11, 8, –9, 8)
Nők. Negyeddöntő
Szőcs (romániai)–Bajor (lengyel) 4:3 (6, –8, –4, –10, 4, 7, 6)
Yuan (francia)–Samara (román) 4:0 (5, 7, 8, 8)
Mittelham (német)–Fu (portugál) 4:0 (8, 6, 6, 5)
Polcanova (osztrák)–Pavade (francia) 4:1 (12, 9, –10, 8, 5)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik