Asztalitenisz: Szőcsnek megvan az egyéni Eb-érem, a Lebrun testvérek taroltak Linzben

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
• Linz
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 18:55
null
Szőcs Bernadette végre egyesben is szerzett Eb-érmet, igaz, nem aranyat (Fotó: ETTU)
A linzi egyéni asztalitenisz Európa-bajnokság utolsó napján elkeltek az érmek. A női egyes döntőjében a Szőcs Bernadette-et legyőző osztrák Sofia Polcanova megvédte a címét, a férfiaknál a Lebrun testvérpár először szerzett Eb-aranyat, ráadásul az idősebbik Lebrun, a 21 éves Alexis egyesben is a dobogó tetejére állhatott.

A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette-et csinos külseje okán már egy ideje a sportág egyik „arcaként” menedzseli a nemzetközi szövetség, ám ami ennél is fontosabb, hogy évek óta a kontinens legszűkebb elitjéhez tartozik, a linzi Európa-bajnokságon is az első helyen emelték ki. Furcsa kettősség, hogy miközben kilenc Eb-éremmel, közte három arannyal a háta mögött vágott neki ennek a tornának, egyesben még nem sikerült dobogóra állnia. Nem csoda, hogy a román színekben versenyző 29 éves klasszis felszabadultan ünnepelt, amikor a negyeddöntőben legyőzte a francia Charlotte Lutzot (4:2) hiszen ezzel megtörte a majd’ egy évtizedes átkot. Aztán ezzel a lendülettel az elődöntőben könnyedén elintézte a korábban éppen Póta Georginát búcsúztató spanyol Maria Xiaót (4:1), azaz meggyőző játékkal masírozott be a vasárnapi fináléba. A hőn áhított aranyért azzal az osztrák Sofia Polcanovával kellett megküzdenie, akinek az oldalán alig másfédl órával korábban a női párosoknál ezüstérmet szerzett. A Polcanova, Szőcs duó nem mellesleg címvédőként szerepelt, s előzetesen esélyesebbnek is tűnt a Hana Matelová, Barbora Balázová kettősnél, ám a cseh, szlovák kooperáció nem csak Szőcséket, de talán önmagukat is meglepő remek teljesítménnyel 3:2-re megnyerte az aranycsatát.

Sofia Polcanova a harmadik olyan női játékos, aki két egymást követő Eb-n is megnyerte a női egyest (Fotó: ETTU)

Nem sokkal később következett a női egyes döntője Polcanova és Szőcs között. Előbbi ebben a számban (is) címvédő volt, s talán a csalódottság érzése is jobban munkálkodott benne, hiszen a női páros mellett Gárdos Róbert partnereként a vegyes páros fináléját is elbukta. A Szőcs elleni döntőben talán éppen ez jelentette a különbséget kettejük között, ugyanis a várt nagy csata elmaradt, az osztrák 4:1-es győzelemmel ült fel Európa trónjára, a 2022-es müncheni sikerét követően másodszor. Érdekesség, hogy ebben a számban két egymást követő Eb-n korábban csak ketten tudtak nyerni, Kóczián Éva 1958-ban és 1960-ban, valamint a szovjet Zoja Rudnova 1970-ben és 1972-ben. Szőcsnek pedig maradt a két ezüst, ami egyfelől némi megnyugvást jelenthet számára, hiszen végre megvan az egyéni Eb-érem, de minden bizonnyal csalódott is, miután a két esélyéből – női páros, női egyes – egyiket sem tudta aranyra váltani.

Alexis Lebrun fantasztikus formában versenyzett egyesben, és testvérével, Felixszel párosban is aranyérmet szerzett (Fotó: ETTU)
Fotó: Remy Gros

A férfiaknál a Lebrun testvérek Linzben a csúcsra értek. Az idősebbik, Alexis 21 éves, öccse, Felix 18, s már jó ideje berobbantak a közvetlen elitbe – az aktuális világranglistán Felix a 7., Alexis a 19. –, így aztán nem lepett meg senkit, hogy a kettejük alkotta páros tornádóként söpört végig a linzi Eb mezőnyén: Lebrunék az aranyéremig vezető úton öt meccsen álltak asztalhoz, s 15:2-es játszmaaránnyal zártak. Tulajdonképpen az a csoda, hogy egyesben nem egymás ellen vívták a döntőt, amit a német Benedikt Duda akadályozott meg azzal, hogy a negyeddöntőben 3:1-es hátrányból, meccslabdát hárítva legyőzte Felix Lebrunt. A fiatal francia a mérgét a ledes hirdetőfalon vezette le, emiatt kizárták az egyes küzdelmeiből, de mivel úgy is kiesett, ennek már nem volt jelentősége. Annál inkább annak, hogy a báty a döntőben nemes bosszút állt, Alexis nem sok kétséget hagyott afelől, hogy jobb asztaliteniszező Dudánál. Emmanuel Lebesson 2016-os budapesti sikere után van férfi egyesben ismét francia Európa-bajnok, de a Lebrun testvéreket látva igencsak valószínű, hogy a következőre nem kell újabb nyolc évet várni.

38. EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, LINZ

Férfiak. Egyes. Döntő:

A. Lebrun–Duda 4:0 (5, 8, 6, 2)

Európa-bajnok:

Alexis Lebrun (Franciaország)

2. B. Duda (Németország)

3. T. Möregardh (Svédország) és D. Ovtcharov (Németország)

András Csaba nem jutott a főtáblára, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás, Majoros Bence és Lei Balázs a 32 közé jutásért, Szudi Ádám a 16 közé jutásért szenvedett vereséget

Páros. Döntő:

A. Lebrun, F. Lebrun–Källberg, Möregardh 3:0 (2, 6, 8)

Európa-bajnok: Alexis Lebrun, Felix Lebrun (Franciaország)

2. A. Källberg, T. Möregardh (Svédország)

3. M. Kolodziejczyk, V. Ursu (Lengyelország, Moldova) és M. Falck, K. Karlsson (Svédország)

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám és a Lei Balázs, Samuel Arpás (magyar, szlovák) páros a 16 közé jutásért szenvedett vereséget

Nők. Egyes. Döntő:

Polcanova–Szőcs 4:1 (8, –11, 10, 6, 9)

Európa-bajnok: Sofia Polcanova (Ausztria)

2. Szőcs B. (Románia)

3. N. Mittelham (Németország) és M. Xiao (Spanyolország)

Hartbrich Leonie nem jutott a főtáblára, Bálint Bernadett a 16 közé jutásért, Póta Georgina a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget

Páros. Döntő:

Matelová, Balázová–Szőcs, Polcanova 3:2 (7, –7, 9, –7, 6)

Európa-bajnok: Hana Matelová, Barbora Balázová (Csehország, Szlovákia)

2. Szőcs B., S. Polcanova (Románia, Ausztria)

3. N. Bajor, T. Kukulková (Lengyelország, Szlovákia) és I. Lupuleszku, Surján Sz. (Szerbia)

A Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie kettős a 16 közé jutásért, a Póta Georgina, Sarah De Nutte (magyar, luxemburgi) páros a negyeddöntőben szenvedett vereséget

Vegyes páros. Döntő:

Robles, Xiao–Gárdos, Polcanova 3:0 (8, 9, 10)

Európa-bajnok: Alvaro Robles, Maria Xiao (Spanyolország)

2. Gárdos R., S. Polcanova (Ausztria)

3. S. Gauzy, P. Pavade (Franciaország) és P. Franziska, A. Kaufmann (Németország)

Az András Csaba, Hartbrich Leonie páros nem jutott főtáblára, az Ecseki Nándor, Bálint Bernadett duó a 16 közé jutásért szenvedett vereséget

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik