Vívás: hat férfi párbajtőrözőnk a vancouveri vk főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.12.09. 06:58
null
Bányai Zsombor hibátlanul zárta a csoportkört és főtáblás Vancouverben (Fotó: Nemzeti Sport)
Tíz magyar utazott Vancouverbe, az esztendő utolsó férfi világkupaversenyére: hatan pástra lépnek a 64 között.

Közel járnak a csapatkvótához férfi párbajtőrözőink (a csapatversenyre magyar idő szerint vasárnap éjjel kerül sor), ám az egyéni küzdelmek is fontosak, meg aztán a fegyvernemi vezetőedző, Dancsházy-Nagy Tamás is elmondta, fél gőzzel nem lehet nekiindulni egy viadalnak.

A magyar idő szerint péntek éjjel megrendezett vancouveri világkupaverseny selejtezőjében nyolc párbajtőrözőnk fogott pengét – Koch Máté és Siklósi Gergely pihenhetett, hiszen világranglistás pozíciójuknak köszönhetően kiemeltek.

Nagy Dávid és Bányai Zsombor hibátlanul zárták a csoportkört, így egyből főtáblára jutottak, a többiekre várt az egyenes kieséses szakasz, ezt Rédli András és Kovács Gergely vette sikeresen, így – magyar idő szerint – szombat éjszaka hat magyar léphet pástra a 64 között.

Ott egyiküktől biztosan búcsúzunk, mivel Koch és Rédli egymás ellen köt be az első kanyarban.
Ugyancsak – magyar idő szerint – szombat éjjel rendezik a női versenyt, itt a főtáblán két magyarnak, Kun Annának és Muhari Eszternek szoríthatunk.

VÍVÁS, VILÁGKUPAVERSENY, VANCOUVER
Párbajtőr, férfi egyéni
A csoportmérkőzéseken:
Koch Máté, Siklósi Gergely (kiemeltek), Nagy Dávid 6 győzelem/0 vereség, Bányai Zsombor 6/0, Andrásfi Tibor 5/1, Fenyvesi Csaba 3/3, Keszthelyi Zsombor 3/3, Kovács Gergely 3/3, Rédli András 2/3, Kulcsár Viktor 0/6
A 128 közé jutásért: Rédli–Pouliquen (kanadai) 15:6, Antkiewicz (lengyel)–Fenyvesi 14:12.
A 96 közé jutásért: Rédli–Cupr (cseh) 15:14, Kovács G.–Ramirez (amerikai) 15:10, Andrásfi–Csang Hszin-kun (kínai) 15:11, Keszthelyi–Jörgensen (dán) 15:10
A 64 közé jutásért: Rédli–Bodoczi (német) 15:8, Kovács G.–Sztankevics (ukrán) 14:12, Ng Ho-tin (hongkongi)–Andrásfi 15:12, Vineis (svájci)–Keszthelyi 15:8

Legfrissebb hírek

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:40

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.25. 11:39

Vívás: a férfi párbajtőr vk-n is a nyolcaddöntő volt a legjobb magyar szereplés

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:48

Vívás: a nyolcaddöntőig jutott Muhari Eszter a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:18

Vívás: hét férfi párbajtőrözőnk léphet pástra St-Maurban a 64 között

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:50

Vívás: hét magyar a főtáblán a férfi kardozók madridi világkupa-viadalán

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:25

Vívás: három női párbajtőrözőnk a vuhszi vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.23. 14:53

Muhari Eszter lett az év legjobb vívója az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:38
Ezek is érdekelhetik