Párizs 2024: készenléti tervvel készülnek a megnyitóra

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 14:02
null
Illusztráció: AFP
A szervezőbizottság több készenléti tervvel is készül a jövő évi párizsi olimpia megnyitójára.

Emmanuel Macron francia elnök elmondta, hogy több tervet is kidolgoztak a szervezőbizottsággal, és egy jelentősebb biztonsági riasztás esetén akár át is lehet helyezni az ünnepséget.

A francia sportminiszter két és fél héttel ezelőtt egy belvárosi merényletet követően – melyben egy férfi megtámadott három embert, közülük egyet megölt az Eiffel-torony közelében – kijelentette, hogy nincs B tervük a belvárosi megnyitóra. Ez aggodalmat váltott ki a közvéleményben, mivel az európai biztonsági tisztvégviselők arra figyelmeztetnek, hogy nő az iszlám fegyveresek támadásainak kockázata az izraeli–palesztin konfliktus kirobbanása óta, ezért Franciaországban kiemelt készültség lépett életbe az ilyen jellegű támadásokkal kapcsolatban.

„Nem csak egy tartaléktervünk van, inkább rengeteg intézkedést fogalmaztunk meg a felvetődő helyzetekre – ezeket bizonyos megfogalmazásban lehet készenléti terveknek is hívni –, ezeket azonban semmilyen formában nem kívánjuk nyilvánosságra hozni” – áll a szervezőbizottság közleményében, melyben azt is kifejtették, hogy valamennyi veszélyhelyzetre kockázati forgatókönyv készült, ilyen például a hőséghullám és a kibertámadás, de a megnyitó sem kivétel.

A július 26-i megnyitón nagyjából hat és fél kilométeres szakaszon, megközelítőleg 160 hajón szállítanak majd mintegy tízezer sportolót a Szajnán, és a kalkulációk szerint a parton hatszázezer ember lesz majd jelen.

A párizsi olimpia augusztus 11-ig tart majd, míg a paralimpiát augusztus 28. és szeptember 4. között rendezik a francia fővárosban.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik