Asztalitenisz: Szőcs Bernadette-et is kínai győzte le

Vágólapra másolva!
2023.12.15. 14:37
null
Szőcs Bernadette-nek egy mérkőzés jutott a WTT-sorozat nagojai döntőjében (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat Nagojában zajló női döntőjének első napján a legjobb nyolc közé egy japán mellett hat kínai játékos jutott be, míg Európát a német-kínai Han Yang képviseli. A román színekben versenyző Szőcs Bernadette is kínai ellenféllel szemben búcsúzott a nyolcaddöntőben.

 

Azt már megszokhattuk, hogy a legjelentősebb asztalitenisz-versenyek az ázsiai fölény jegyében zajlanak – különösen a nőknél jellemző ez, de azért a férfiakra is igaz –, ám a WTT-sorozat női döntője még a „hagyományokat” is túlszárnyalja: a nagojai fináléban egyesben indulási jogot szerző 16 játékosból 12 ázsiai, a maradék négy helyen pedig egy-egy Puerto Ricó-i (Adriana Díaz), német (a kínai származású Han Ying), monacói (a szintén kínai Yang Xiaoxin), valamint a román színekben versenyző Szőcs Bernadette osztozik. Nem mellesleg Ázsián belül is kiemelkedik Kína, a sportág nagyhatalma hét játékossal kvalifikált, azaz egy híján a teljes mezőny felét adja...

Mindezek tudatában nehéz elképzelni, hogy a 40 ezer dollárral és az 1500 világranglista-ponttal díjazott első helyen nem ázsiai, sőt nem kínai asztaliteniszező végez majd, már csak azért is, mert az aktuális világranglista első négy helye is a kínaiaké.

A verseny nyitó napján a nyolcaddöntőkre került sor, s a három európaiból csak a német-kínai Han Ying (világranglista-9.) maradt talpon, miután óriási meccsen 3:2-re legyőzte a dél-koreai Dzsu Cseon Hujt (15.), miközben a monacói-kínai Yang Xiaoxin (13.) nagyon simán kikapott a második helyen kiemelt kínai Vang Man-jütől (2.). Ami pedig a hónapok óta kiváló formában versenyző Szőcsöt (12.) illeti, nagyszerűen helytállt a kínai Csen Hszin-tung (6.) ellen: az első szettet megnyerte, majd 1:2-es hátránynál a negyedikben kiegyenlített, ám a mindent eldöntő ötödik etapban a kínai valósággal „átrohant” rajta, itt már nem volt esélye a mezőny egyetlen európai születésű játékosának. Az összkép pedig a várakozásoknak megfelelően alakult, a nyolc közé a hét kínaiból hat bejutott (a hetedik csak azért nem, mert honfitársával játszott...), mellettük egy-egy német és japán próbálhat némi zavart okozni, bár nem valószínű, hogy sikerrel járnak.

Szombaton a negyeddöntővel folytatódik a verseny, s ott már a párosok is bemutatkoznak. Ebben a számban az arányok valamivel „barátságosabbak”, hiszen a nyolcas mezőnybe befért két európai egység, a svéd Cristina Källberg, Linda Bergström, valamint a luxemburgi Ni Xialian, Sarah de Nutte kettős, s a kínaiak mindössze két duóval képviseltetik magukat, ami persze nem zárja ki, hogy a végén ebben a számban is az övék legyen az utolsó szó.

WTT-SOROZAT, NŐK, DÖNTŐ, NAGOJA
Egyes. Nyolcaddöntő
Csen Hszin-tung (kínai)–Szőcs Bernadette 3:2 (–10, 9, 8, –10, 3)
Han Ying (német)–Dzsu Cseon Huj (dél-koreai) 3:2 (–6, 11, –6, 10, 8)
Vang Man-jü (kínai)–Yang Xiaoxin (monacói) 3:0 (10, 8, 7)
Szun Jing-sa (kínai)–Harimoto (japán) 3:2 (–6, 9, 8, –3, 6)
Csen Meng (kínai)–Hajata (japán) 3:2 (5, –15, –7, 8, 7)
Ito (japán)–Díaz (Puerto Ricó-i) 3:1 (8, –9, 3, 5)
Csang Zsuj (kínai)–Csien Tien-ji (kínai) 3:0 (6, 7, 10)
Vang Ji-ti (kínai)–Sin Ju Pin (dél-koreai) 3:1 (6, 6, –11, 5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik