Párizs 2024: Címvédő világbajnokként nyilván a csillagos ég a határ – Márton Anna

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 15:17
null
Márton Anna (Fotó: Földi Imre, archív)
Újabb műtétje után nagyon várja már, hogy ismét elkezdhesse a vívást Márton Anna világbajnok kardozó, aki bízik benne, hogy az utolsó három olimpiai kvalifikációs versenyen már ott lehet majd a csapattársaival.

 

Az M1 aktuális csatornának csütörtökön az edzőteremben úgy nyilatkozott, hogy a körülbelül egy hónapja történt szalagpótlása után most egy kicsit unalmasabb része zajlik a rehabilitációjának.

„Türelmetlen vagyok, mert nagyon szeretnék már páston lenni, de alapvetően nagyon jól haladok. Remélem, januártól felpörög a dolog, sikerül egy kis izmot is visszaszedni magamra és lassan visszaállhatok a vívásba is” – mondta.

Az egyéniben korábban vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Márton Anna a tokiói olimpián sérült térddel negyedik lett, majd műtétek, hosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban tért vissza, de aztán kiderült, hogy nem jött teljesen rendbe a térde. A júniusi Európai Játékokat kihagyta, a világbajnokságon viszont – melyen csapattársaival aranyérmes lett – speciális térdrögzítővel vívhatott. Ezt követően került sor az újabb beavatkozásra.

Jelenleg gyógytornázik „éjjel-nappal unalomig”, elkezdett iskolázni, a kezét megpróbálja „minél hamarabb visszahozni a formába”, és nagyon reméli, hogy decemberben már elkezdheti a kondiedzéseket is.

„Már alig várom, hogy egy kicsit izzadhassak” – utalt arra, hogy hiányzik neki maga a vívás.

Kiemelte: az olimpiai szereplés lebeg a szeme előtt, ez jelent motivációt a rosszabb időszakokra.

„Szeretnék minél több versenyen elindulni, de nem szabad túlságosan siettetni a dolgot. Meg kell várnom, amíg az izmok visszajönnek, teljesen stabil lesz a térdem újra. Reálisan számolva a márciusi két világkupán mindenképpen ott lehetek. Nagyon szeretnék már februárban is világkupán indulni, de ez attól függ, hogy hogy tudok haladni” – mondta.

A párizsi célt illetően úgy fogalmazott, „címvédő világbajnokként nyilván a csillagos ég a határ” a csapat számára, de nem szeretne olyan terhet rakni magára, illetve a csapatra, hogy muszáj nyerniük.

„Nagyon szeretném a maximumot kihozni magunkból és azt az egységet és örömöt érezni, amit a világbajnokságon” – folytatta.

Pályafutása eddigi csúcsának nevezte, hogy a válogatottal világbajnok lett, egyúttal reményét fejezte ki, hogy „ezt a csúcsot ezt sikerül meghaladni az olimpián”.

„Lélektani előny, hogy fél tőlünk az ellenfél, nekünk meg önbizalmat adnak ezek az eredmények, de nem szabad elbíznunk magunkat – hangsúlyozta. – Minden ellenfél ellen maximálisan kell teljesítenünk és százszázalékosan kell odaállni. De szerintem ezzel nálunk nem lesz probléma.”

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
22 órája

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46
Ezek is érdekelhetik