Karate-vb: ötödik helyen zárt a magyar női kumitecsapat

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 14:11
null
Ötödik helyen zártak a mieink (Fotó: Koncz Márton)
Ötödik helyen zárt a magyar női kumitecsapat a karate-világbajnokság zárónapján a Papp László Budapest Sportarénában.

A Boussebaa Aicha, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya összeállítású női együttes az Európa-bajnok horvátokkal nézett szembe a vasárnapi bronzmérkőzésen, és 2:0-s vereséget szenvedett.

Elsőként Boussebaa Aicha lépett küzdőtérre, aki 8:0-ra kikapott, majd Molnár Réka sem tudott szépíteni, így az ötödik helyen végeztek a magyarok.

Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, pedig nagyon hittem benne, mert sokat dolgoztunk érte” – mondta az MTI-nek Molnár Réka, majd hozzátette, ezt most csalódásként élték meg csapattársaival, de idővel majd kielemzik és átértékelik a történteket.

A magyar csapat pénteken Szerbiát és Ausztriát is legyőzte, majd kikapott a spanyoloktól, akik végül bejutottak a döntőbe. Ezt követően a vigaszágon a világbajnoki címvédő Egyiptom várt a magyarokra, amelyet hatalmas bravúrral 2:0-ra felülmúltak, így a sportág történetében először harcolták ki az éremcsatát.

A magyar válogatott Kákosy Olívia révén – a tanulásban akadályozottak között – egy aranyéremmel, Hárspataki Gábornak köszönhetően egy ezüstéremmel, továbbá a női kumitecsapat, valamint a parakaratés Csatári János, Fekete László, Kárpáti Petra és Paulovics Dóra ötödik helyével zárta a hazai világbajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik