Karate-vb: a WKF-elnök bírálta a NOB-ot, amiért a sportág kimaradt az olimpiai programból

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.24. 12:00
null
Antonio Espinós (Fotó: Getty Images, archív)
Antonio Espinós, a karatésok világszövetségének (WKF) elnöke bírálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amiért a sportág nem került be a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok programjába.

 

A WKF első embere a keddtől (mától) vasárnapig tartó budapesti világbajnokság előestéjén rendezett kongresszuson adott hangot véleményének.

A japán gyökerű karate az első szűrőn átjutott kilenc sportág között szerepelt, végül azonban – a múlt hétfőn született döntés értelmében – nem került be a Los Angeles-i műsorba, amelybe az amerikai szervezők, a NOB végrehajtó bizottságának támogatásával, a krikettet, a baseball/softballt, a flag footballt, a lacrosse-t és a fallabdát választották be.

Antonio Espinós szerint a nagy múltú karaténak – tradíciója, népszerűsége, világméretű elterjedtsége okán is – feltétlenül helyet kellett volna kapnia a 2028-as játékokon, különösen azt követően, hogy a 2021-es tokiói ötkarikás debütálás után kiszorult a 2024-es párizsi olimpia programjából.

„Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam visszaszerezni a karate olimpiai státuszát. Elnézést kérek ezért a kudarcért, pedig jómagam és a csapat mindent megtettünk azért, hogy ott legyünk Los Angelesben, de hiába” – fogalmazott önkritikusan Espinós, aki kritikával illette a NOB-ot, amiért – szavai szerint – „nem képes megreformálni az ötkarikás programot”.

„Azt akarom, hogy a karate helyet kapjon az olimpia alapprogramjában, és továbbra is küzdeni fogunk érte” – mondta a WKF elnöke a budapesti kongresszuson.

A Papp László Sportarénában zajló világbajnokságon az első két nap küzdelemben és formagyakorlatban is az egyéni selejtezőket, csütörtökön és pénteken a csapatok selejtezőit rendezik meg, szombaton és vasárnap pedig a bronzmérkőzések és a döntők következnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik