Triatlon-vk: Dévay Márk ezüstérmes lett Karlovy Varyban

Vágólapra másolva!
2023.09.10. 21:56
null
Dévay Márk a második helyen ért célba a csehországi versenyen (Fotó: Magyar Triatlon Szövetség)
Dévay Márk ezüstérmet nyert a férfi triatlonosok csehországi világkupaversenyén Karlovy Varyban vasárnap.

A nemzetközi szövetség eredményközlő oldala szerint a tavaly ugyanitt hetedikként végző magyar versenyző 1:53:07 óra alatt teljesítette az 1500 méter úszásból, 40.8 kilométer kerékpározásból, majd zárásként 10 km futásból álló olimpiai távot.

Győzött az amerikai Morgan Pearson (1:51:55 óra), harmadikként pedig a német Jonas Schomburg (1:53:10 ó) zárt, aki a hajráig harcban volt Dévayval az ezüstéremért.

Tavaly ezen a viadalon a férfiak versenyét Lehmann Csongor nyerte meg, ő azonban ezúttal nem indult a csehországi vk-n. Ott volt viszont Dévay Zsombor, aki 1:56:40 órás idővel a 22. helyen végzett, míg Faldum Gábornak nem sikerült célba érnie, ahogyan 17 riválisának sem az 58 fős mezőnyben.

A nőknél egy magyar induló volt, Sárszegi Noémi, aki 2:16:04 óra alatt a 32. helyen fejezte be a versenyt a több mint 40 induló között. Az aranyérmet itt az amerikai Gwen Jorgensen (2:03:51 ó) nyerte, másodikként a holland Rachel Kramer (2:03:55 ó), harmadikként pedig a német Marlene Gomez-Göggel (2:04:12 ó) zárt. A nőknél hat triatlonos nem ért célba.

Legfrissebb hírek

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
22 órája

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08

Triatlon: jó érzések az ifjúsági Eb után

Utánpótlássport
2025.09.16. 09:05

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon vk-sorozatban

Egyéb egyéni
2025.09.14. 18:07
Ezek is érdekelhetik