Torna: Hatalmas álom, hogy a férfi és a női csapat is ott lehessen Párizsban – Berki

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 16:21
null
Berki Krisztián szerint élnie kell ezzel a lehetőséggel a versenyzőknek (Fotó: Facebook/Berki Krisztián)
Berki Krisztián, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója szerint hatalmas álom, hogy a magyar férfi és női csapat is ott lehessen a jövő évi párizsi olimpián.

A lólengésben 2012-ben olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok Berki az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában csütörtökön elmondta: bíznak ebben és „merünk róla beszélni, mert olyan lehetőség kapujában van a magyar tornasport, amivel élniük kell a versenyzőknek”.

A magyar férfi csapat legutóbb 1992-ben, a női 1996-ban volt olimpiai résztvevő, azóta csak egyéni versenyekben szerepeltek a mieink az ötkarikás játékokon.

Az olimpiai kvalifikációs vb-nek szeptember 30. és október 8. között Antwerpen ad otthont. Ennek egyik felkészülési állomása a most péntektől vasárnapig tartó szombathelyi challenge-világkupa, amelyen 32 ország 130 versenyzője vesz részt.

„Láthatjuk a nemzetközi mezőnyt, leszűrhetjük, hogy hol tartunk. Van még három hét a kiutazásig, hogy a versenyzők ténylegesen a legjobb formájukat tudják hozni. Kíváncsi vagyok, remélem, idén is elkényeztetnek minket a magyar tornászok, hiszen tavaly érmeket, aranyérmeket szereztek Szombathelyen” – tette hozzá Berki Krisztián.

Kiemelte: amíg a világkupa-viadalon egyéni küzdelmeket rendeznek, addig a közelgő világbajnokságon a csapatokon lesz a hangsúly, és félre kell tenni az egyéni érdekeket.

Legfrissebb hírek

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
18 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
20 órája

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: Mészáros Krisztofer nyolcadik egyéni összetettben

Torna
2025.10.22. 16:11

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna: Mészáros Krisztofer egyéni összetettben és talajon is döntős a vb-n

Torna
2025.10.20. 11:11
Ezek is érdekelhetik