Népsport: Papp Bertalan, a kaszkadőrök bajnoka

A magyar vívás látszólag (szigorúan az eredményességet nézve) úgy lépett túl a második világháború szörnyűségein, azon, hogy két olimpia is elmaradt, mintha mi sem történt volna.

Gerevich Aladár mellett a berlini kardcsapatból még hárman álltak a vártán, és persze az örökifjú Elek Ilonára is lehetett számítani. A szemtelenül fiatal Kárpáti Rudolf tehetségét senki sem vitatta, Papp Bertalannak ezek között az ikonok között kellett helyet szorítania magának. A belépőt a legendák közé alighanem az 1947-es egyéni magyar bajnoki cím jelentette.

Tiszaföldváron született, édesanyját öt-, édesapját tizenegy éves korában veszítette el. „Az internátus, ahol tanulni és élni kezdtem, túlságosan sok lehetőséget nem kínált. Az egyik irány a kocsmák gőzébe, a kártya és a zavaros ügyek káoszába vezetett. A másik a tornaterembe, a pályákra. Ott egészen más levegőt szívott be az ember. Ott tanultam meg a szenvedést, a konokságot”– beszélt a kezdetekről a Lobogó című lapban 1975-ben.

A mezőtúri református gimnáziumban testnevelő tanára, Pályi István mutatta meg neki, mi is a versenyszerű vívás, és olyannyira rátermettnek bizonyult, hogy még a Nemzeti Sport is beszámolt arról 1930 áprilisában, hogy „A mezőtúri ref. gimnázium április 6-án tartotta meg szokásos évi kardvívó- és birkózóversenyét. Haladó vívók között: 1. Papp Bertalan VI. 4 gy., 19:13 tus­arány...”

A Kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem jogi karán tanult tovább, mellette természetesen a KEAC-ban vívott, majd 1940 decemberében a Honvéd Tiszti Vívó Klubba igazolt.

A háború forgatagából ő sem vonhatta ki magát, utólag nyilván nem vette ki magát rosszul, hogy a nagyváradi harcokban kilövetett két német, azaz szövetséges tankot, amikor azok engedély nélkül áthajtottak egy, a visszavonulás szempontjából fontos hídon. „Mindezt kissé nehéz volt tisztázni. Front ide, szigorú parancs oda, erős megfigyelés alá kerültem”– emlékezett utóbb.

Bezzeg az ellenséggel, a szovjetekkel minden rendben volt, Papp Bertalan már nyugdíjasként úgy emlékezett, hogy katonái kötelező reggeli tornája alatt a Tisza túlpartján lévő szovjetek sem lőttek át, hagyták tornázni a fiúkat. „Az egyik legmegrendítőbb háborús élményem volt, hogy amíg a sportfoglalkozást vezettem, soha egyetlen lövés nem jött odaátról.”

Alig több mint egy héttel Budapest felszabadulása előtt, 1945 februárjában jelentkezett a Budai Önkéntes Ezredbe, a szovjet hadifogságot így sem úszta meg, de gyorsan szabadult, és 1945. augusztus 18-án őrnaggyá léptették elő (legmagasabb rendfokozata végül az alezredes volt). Néhány hónapig Veres Péter honvédelmi miniszter parancsőrtisztje is volt.

És ami ennél is fontosabb: újra rátalált a vívásra. „Mind nagyobb kedvvel folytattam a kényszerből abbahagyott vívást, s a hadipisztollyal való céllövészetet. 1949-ben szerveztem meg a cselgáncsszakosztályt, amelynek elnöke is voltam. Végre élhettem a saját életemet. Versenyeztem, dolgoztam és oktattam!”

Amikor 1947-ben kardban a Csepeli MTK színeiben megnyerte az egyéni magyar bajnokságot, akkora meglepetésnek számított, hogy a lisszaboni Eb-re nem is vitték ki. London, az 1948-as olimpia előtt azonban már megkerülhetetlen volt, és bekerült Gerevichék mellé a későbbi aranyérmes csapatba. Itt Papp az elődöntőben és a döntőben nem jutott szerephez, ott a nagyágyúink voltak a páston, de ez mit sem von le aranyérme értékéből. Mi sem természetesebb, hogy Tiszaföldvár rögtön a hazatérés után díszpolgárává választotta.

Közben nemcsak a vívás, a „céllövészet” és a semmiből feltűnő cselgáncs vonzotta, ott volt a nagy Budapesti Honvéd 1949. végi megalakításakor, sőt 1950-től a teniszszakosztályt is vezette.

Két évvel később Helsinkiben újra a győztes együttes tagja lehetett, akárcsak az 1953-as brüsszeli és az 1954-es luxembourgi világbajnokságon.

„Külön ki kell emelnem Papp Bertalant, aki tizennyolc csörte közül tizenhatot nyert meg. Papp Bertalan az olaszok ellen nem vívott, és az egyéniben a fiatalok miatt szintén el kellett tekinteni a részvételétől. Papp kitűnő sportemberi erényeit dicséri, hogy a különböző szempontokat megértve, zokszó nélkül tudomásul vette, hogy kitűnő formája ellenére sem indulhatott az egyéniben. Ezek bizony olyan nehézségek, amelyek a magyar kardvívás nagyságából fakadnak, s amelyeket nem lehet úgy megoldani, hogy valahol fájdalmat ne okozzon”– írta a kiemelten máskor értelemszerűen a vezérekkel foglalkozó Népsport még a brüsszeli diadal után.

Aztán Melbourne előtt hirtelen kikerült a pikszisből, igaz, nem egyedül, Berczelly és Rajcsányi sem volt már kerettag. Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf mellé három fiatal került az utazók közé. Az 1956-os arany után mindhárman – Hámori Jenő, Keresztes Attila, Magay Dániel – az Egyesült Államokba távoztak.

Papp a vívástól visszavonult, de a sportágon belül maradt, hiszen dolgozott világbajnokságon csapatvezetőként, ifjúsági szövetségi kapitányként és természetesen a Honvéd szakosztályát is vezette. Mígnem a kosztümös történelmi filmek aranykorában, 1968-ban a rendező Várkonyi Zoltán őt bízta meg a készülő Egri csillagokszaktanácsadói és vívómesteri feladataival.

„A fal tövében tekintélyes férfiú áll. Sortban, barna bőr tornacipőben, sárga ellenzős sapkában. – A nagyvezír – int felé a létra alól egy véres arcú halott – Papp Bertalan. Ő irányította a katonaságot, a törököket, a magyarokat, vezényelte a csatát és az imát. De elsősorban nekünk parancsolt... A sportolóknak, vívóknak, birkózóknak, cselgáncsozóknak.

Némi összpontosítás, bátorsággyűjtés, megszólítjuk a Nagyvezírt. – Elnézést, úgy mondják, ön egy személyben Ali és Ahmed pasa, Dobó István. Támadta és védte a várat, ezreknek parancsolt, hadműveleti terveket készített, kiképzett, fegyelmezett...
– Elég, ezt végighallgatni is sok. Ebből mindössze annyi a valóság, hogy a film szaktanácsadója, és a Bp. Honvéd 60 fős sportoló különítményének parancsnoka vagyok. A feladat vívni, lovagolni, verekedni, zuhanni, meghalni, Persze, ez nem egyszerű, mert Kocsis Imre, igaz, ifjúsági kardvívó-világbajnok, de még életében nem vívott görbe szablyával, pajzzsal a kezében. A birkózók sem a szabályos fogásnemben küzdöttek. Kézitusa, közelharc, különös jelentésű szavak, és tartalommal nekik kellett megtölteni. Napokat, heteket gyakoroltunk. Tűrhetően ment. A fiúk becsülettel helytálltak, a végén már a többieknek is segítettek, tanítványokból mesterek lettek”– írta hangulatos riportjában a Népsport.

Innentől nem volt megállás, a Vígszínházban is ő oktatta a színészeket vívásra, 1974-től, 61 (!) éves korától hivatásos kaszkadőrként dolgozott, Sára Sándor a80 huszárcímű filmjében számított rá, Szabó István pedig a tanácsadói munka mellett az Oscar-díjas Mephistó című filmben a tábornagy szárnysegédje, majd a Redl ezredes címűben pedig egy vezérkari tiszt szerepét is rábízta.

Papp Bertalan, London és Helsinki olimpiai bajnoka 1992. augusztus 8-án, a barcelonai olimpia utolsó előtti napján, hat nappal Szabó Bence fényes karddiadala után hunyt el, halálát agyvérzés okozta.