Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 21:23
A díjhajtást követően a címvédő Hölle Martin és a magyar csapat áll az élen a franciaországi Le Pin au Haras-ban vasárnapig tartó kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A verseny honlapja szerint a hatszoros világbajnok, a legutóbbi három alkalommal egyéniben és csapatban is győztes Hölle esélyeshez méltóan 36.92 hibaponttal végzett az élen a lovak együttes munkájáról és a jármódok szabályosságáról számot adó első számban, így díjhajtásban folytatódott a 2017 óta tartó veretlensége.

A sportág magyar klasszisa a pénteki napon versenyzett másik 45 hajtóval együtt, közülük a szintén csapattag Osztertág Kristóf a harmadik helyről várja a folytatást több mint 11 hibapontos lemaradással, míg az ezúttal csak egyéniben érdekelt ifj. Dobrovitz József 39. lett.

A csütörtöki 45 indulóból a csapattag ifj. Fekete György a 51. helyen zárta a díjhajtást, míg az egyéniben érdekelt Penzer László, Kákonyi Norbert és Tóth Andrea közül előbbi kettő a 61-62. helyen áll, utóbbi pedig 68. lett.

 

Legfrissebb hírek

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle a maratonhajtást is megnyerte

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:03

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35

Több mint 20 ország versenyzőit várják a 2027-es magyarországi FEI Kettesfogathajtó Világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.06.23. 10:56

Kettesfogat-hajtás – „Nagyon euforikus volt, felülírhatatlan, ott elkezdtem sírni”

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.06. 08:59

Kettesfogat-hajtás: „Nagyon euforikus volt, felülírhatatlan, ott elkezdtem sírni”

Egyéb egyéni
2023.10.06. 08:59

Videó – „Ez már nem kettesfogathajtás, hanem művészet”

NSO Tv Egyéni sportok
2023.10.05. 15:59
Ezek is érdekelhetik