A gerellyel és a ceruzával is jól bánt – 120 éve született Szepes Béla

Szepes Béla az athéni úszó olimpiai bajnok (1896) Hajós Alfrédhoz és az evezősként az 1912-es stockholmi ötkarikás játékokon részt vevő Manno Miltiadeshez hasonlóan a múlt századelő sokoldalú sportolója volt. Hajós az úszásban szerzett két aranya mellett labdarúgásban a válogatottságig vitte, Miltiades „csupán” gólkirályságig, utóbbi emellett atletizált, úszott, kerékpározott és gyorskorcsolyázott, előbbi ugyancsak az atlétikában jeleskedett. Ám ami legalább ennyit nyom megítélésük szempontjából a latba: Hajós Alfréd építészként, Manno Miltiades szobrászként is igen magas színvonalon alkotott.

Szepes Béla az amszterdami olimpián (1928) gerelyhajításban ezüstérmet szerzett, négy évvel korábban, az első téli játékok (1924, Chamonix) négy magyar sportolója közül az egyik, rajthoz állt sífutásban és északi összetettben. De nem csupán a sportpályákon alkotott kiemelkedőt: karikatúráit és sporttárgyú kisplasztikáit művészi szintre emelte, a honi sport megannyi klasszisát örökítette meg. Mindhárman a sokoldalú embereszményt testesítették meg.

Szepes – eredeti nevén Strauch – Béla a Szepes megyei Iglón született 1903. szeptember 5-én. Régi felvidéki, szepességi szász (cipszer) evangélikus családból származott, édesapja, Strauch Gyula (1867–1917) az állami tanítóképző tanáraként dolgozott, s miután 1909-ben Budapestre helyezték, a família a fővárosba költözött. Édesanyja Schmidt Izabella, akitől az apja elvált, majd elvett egy tanítónőt. Szepes Béla a Toldy reálgimnázium tanulójaként ismerkedett meg a síeléssel a budai hegyekben, a MAC-pályán atletizált. Síelőként ott volt ugye az 1924-es téli olimpián, részt vett a zakopanei összetett (síugrás, sífutás) vb-n (1929), négyszeres összetett magyar bajnok (1924, 1928, 1929, 1930), csapatbajnok (1930), síugrásban ötszörös magyar csúcstartó (legjobb eredményeként 1927-ben 57 métert ugrott).

A téli játékokat 1924. január 25. és február 4. között rendezték, a Nemzeti Sport „Chamonixi levelek” sorozatában számolt be a történtekről. „Győzni nekünk nem lehet. De hogy mindannyian tudásunk legjavát visszük a harcba, mindannyian egy távoli kis ország bizalma letéteményeseinek érezzük magunkat, akiknek meg kell állniok helyüket (...) ez a tudat késztet bennünket a tőlünk telhető legjobb teljesítmény nyújtására, ez sarkall, ez buzdít és biztat.”  A téli sportokban elfoglalt helyünket reálisan értékelő cikket nem más, mint Szepes Béla bátyja, Gyula jegyezte, aki az 1928-as St. Moritz-i olimpián indult sífutásban (Chamonix-ból Szepes Béla és az ugyancsak induló Déván István is írt leveleket). A Nemzeti Sport február 5-i száma a hírek között közölte:   „Mai számunkban új művész karikatúráit találja az olvasó. Ez Szepes (Strauch) Béla, a MAC ifjú síbajnoka, a síszövetségnek a téli olimpiádon szereplő reprezentánsa.”  A címlapon a gyorskorcsolyázók 1500 és 5000 méteres versenyének bajnoka, a finn Clas Thunberg, illetve az 500-on győztes amerikai Charles Jewtraw látható, első rajzai, amelyeket a nagyközönség megismerhetett.

A versenyekről, a 18 kilométeres sífutásban átélt megpróbáltatásairól Szepes így írt: „Napok óta köhögve ébredek, szobánk oly hűvös, hogy átfáztam. (...) Folyton köhögtem, a tüdőmet éreztem... Mit csináljak? Leálltam. Bevártam Dévánt, biztatgattam, aztán hazavánszorogtam, s vettem be az aszpirineket. (...) Ha végig bírom? Éreztem, tudom, soha ilyen formában még nem voltam. Csak az a végtelen fölfelé menetel ne lett volna. (...) De ezt nem bírtam tovább, nem volt szabad tovább mennem, csak így sikerült nagy nehezen megkímélnem magam egy biztos tüdőgyulladástól. És mégis itt csak gáncs ér a mieink részéről, hogy miért adtam fel!”  Szepes az északi összetett ugrás számában először 39.5 méterre szállt, a második, szintén 39 méter körüli kísérleténél bukott, s ez azt jelentette, az egyéni versenyben, amelyre szintén nevezve volt, már nem indulhatott el.

A Magyar Síszövetség fennállásának tízéves évfordulójára, a Normafánál 1923 decembe­rében készült el az első – 30 méter hosszú, 9 méter magas és 3 méter széles – síugrósánc, amelyet 1924. január 6-án avattak fel. Az első osztályúak versenyét Szepes Béla nyerte meg – ekkor még nem volt magyar bajnok –, a másodosztályúaknál bátyja diadalmaskodott. Csupán érdekesség: a sísánc avatásával egybekötött sífutóversenyt többen feladták – köztük Szepes Béla is – mert Makkosmáriánál eltévedtek...

Az 1926-os esztendőben elvégezte az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanodát (a MOME elődje), 1926-tól 1933-ig Berlinben dolgozott újságíróként és már karikaturistaként olyan neves lapoknál, mint a Berliner Illustrierte Zeitung és az Ullstein-lapok.

Az amszterdami olimpián a versenyzésen túl a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójaként és karikaturistájaként segítette Vadas Gyula főszerkesztőt. A játékokat akkoriban nem három hét alatt rendezték meg, a lebonyolítás elhúzódott, Amszterdam esetében május 17. és augusztus 12. között voltak a versenyek, az atlétika számai július 29-től kerültek sorra. Szepes június elején Pozsonyban az általa tartott magyar csúcsnál (62.19) nagyobbat, 64.26 métert dobott, de az eredményt nem lehetett hitelesíteni. Ezt követően június végén az MTK jubileumi viadalán 63.96-ra szállt a gerelye, ez új rekordot jelentett. Az NS így értékelt: „Szepes új gerelyvető eredménye külföldi dobásainak legjavával egyenlő és végre a rekorder tudásához méltó szintre emeli a rekordot is. (...) Szeretnők már látni egyenrangú ellenféllel szemben, ez kellene neki az olimpiád előtt.”   A sportoló addig két alkalommal dobta messzebbre a szert, Pozsonyban és Londonban (64.80).

Atlétáink amszterdami szereplése nem kényeztetett el. Szepest az NS a harmadik helyre várta, a közvélemény az 5-6. helyet szavazta meg neki, ám ő minden várakozást felülmúlt, a második sorozatban 65.26-ot ért el. Az olimpiai bajnok svéd Erik Lundqvist elsőre dobta legjobbját, a 66.60-at. Versenyzőnk egyik ujját az utolsó edzésen felszakította a gerely, ezért kötéssel dobott – akkorát, amely az antwerpenit leszámítva valamennyi olimpián elég lett volna az aranyéremhez. A Nemzeti Sport kiemelte: „Szepes az a fiú, aki nem esik hasra semmiféle nagyság előtt, nem ismer mumust, nem ismer sem embert, sem teljesítményt, akivel, meg amivel fel ne vehetné a versenyt. Ő az a versenyző, aki nem a tréningen brillírozik, és sohasem a gyengébbekkel szemben nagylegény, hanem a nagyok vetélkedésében állja meg a helyét.” A Sporthírlap augusztus 4-i számában nyilatkozott az ezüstérmes, s többek között ezt mondta: „(...) amikor a bemelegítő mozgásoknál éreztem, hogy jó formában vagyok, eltűnt a bizonytalanság utolsó porcikája is. Ott már világosan tudtam, hogy 63-64 métert fogok elérni (...) a második (dobás) előtt nagy rohamot vettem, futás közben is egyre ismételgettem: csak mindent bele. Hála Istennek, sikerült, a tribünről hallottam, hogy ujjonganak az emberek, a magyarok és harsányan kiáltják a huj-huj hajrát.”  Szepes úgy lett ezüstérmes, hogy a gerelyhajításhoz nem volt éppen a legideálisabb az alkata, a testsúlyából 10-15 kiló hiányzott. Ennek ellenére 1924 és 1932 között hétszeres magyar bajnok és háromszoros brit bajnok (1925, 1926, 1927), legjobb eredménye az 1929-ben elért 66.70 méter.

Scherbach Magdolnát (aki Szepes Máriaként népszerű író lett) 1930-ban vette el, ám neje zsidó származása miatt 1933-ban elhagyták a hitleri Németországot. Hazatérését követően a Nemzeti Sport munkatársaként (1933–1941) és síoktatóként dolgozott, 1937 és 1940 között az atléták szövetségi kapitánya volt, felkarolta a később híressé váló edzőt, Iglói Mihályt. Később a Képes Sport képszerkesztője (1941–1944), ám az ország fasizálódása miatt lemondott tisztségeiről, a megszállás alatt üldözötteket bújtatott.

A világháborút követően újra művészeti tevékenységet folytatott, 1956-ban rövid időre szilenciumra ítélték, mert a forradalom idején kollégái őt választották meg a Képes Sport főszerkesztőjének. Szerencsére az „Így győztök ti... Hét olimpia hősei” karikatúrakönyve 1957-ben megjelenhetett, később sporttárgyú kisplasztikákat is készített, sportdíjakat, -serlegeket tervezett, például az atlétikai Európa-kupák vándordíját (1965), az NSZK fair play díját (1972). Művészi tevékenységéről így vélekedett: „Karikaturistának születik valaki. (...) Velünk született gúnyosság szükséges hozzá: torzképet látni egy normális jelenségben, kiemelve belőle azt, amit csúfondárossá tehetünk. Gyermekkoromtól szívesen rajzoltam, és sportkarrierem kezdetén indult meg voltaképp rajzolói pályafutásom is. A versenyeken minden jeles bajnokot, világnagyságot megörökítettem: ezekből 60 év alatt szép gyűjtemény kerekedett.”

Nyolcvankét évesen, 1986. június 26-án hunyt el Budapesten.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 2-i lapszámában jelent meg.)