Népsport: „Edzett testben lángoló lélek”

„Szabadka már régen híres bogárszemű szép hölgyeiről és legjobban mulatni tudó urairól, de hisz mindez távol van még a komoly sport főtényezőitől. Palics pedig éppen nem adott az ottani versenyeknek híres nevet, sőt a versenyek tették az előbb igénytelen fürdőt országhírűvé. Ami a palicsi versenyeknek tekintélyt, hírt, érdekeltséget szerzett, az a szabadkai gentry ifjúság páratlan lelkes sportkedvelése és az idősebb úri osztálynak éppúgy, mint a szép nőknek országunkban hasonlóan páratlan támogatása. A palicsi versenyek e vidéken oly nagy ünnepet alkotnak, mint bármely régi követválasztás. A versenyek iránt oly nagy közönség érdeklődik itt, mint sehol eddig az országban. És ami a fő, a közönség szakértővé válik az évi nagy versenyek mérlegelésével. Országunk minden jelentékenyebb versenyét látva, bátran állíthatjuk, hogy a palicsi versenyek közönsége mind számban, mind intelligenciában felülmúl minden eddigi versenyközönséget, kivévén az első fővárosi atlétikaversenyekét.”

Aszemelvény a Porzsolt Jenő és Porzsolt Kálmán szerkesztette Herkules testgyakorlati közlöny 1885. augusztus 4-i kiadásából való, vagyis tizenegy évvel az első újkori olimpiai játék athéni megrendezése előtt látott napvilágot. Ezért is érdemel kiemelt figyelmet, hogy a cikk szerzője írása végén az alábbi megállapítást teszi: „A következtetést a palicsi versenyek sikeréből bármely vidéki egylet könnyen levonhatja. Világosan áll előttünk, hogy sem nagy költség, sem nagy fáradság nem kell ahhoz, hogy valamely vidéken a testgyakorlatok ily örömmel várt ünnepet ülhessenek, hanem csak lelkes ifjúság és érdeklődő művelt középosztály. De ez meg is van minden nagyobb városunkban, csak a főtényező nincs meg, egy, a szervezést megkezdő munkás, szakértő, fáradhatatlan sportember, ki az első követ megemeli az azután könnyen folyó munkához. (...) A mostani verseny tanúsítja, hogy a lelkes munkások nem fogytak, sőt szaporodtak, hogy Palics mindjobban megérdemli a «magyar Olympia» nevet.«”

A „magyar Olympia”, vagyis a palicsi olimpiai játékok néven ismert, számos sportágat műsorra tűző versenyt 1880 és 1914 között rendezték meg időről időre a Szabadkától néhány kilométerre eső Palicson, a cikkben említett első követ pedig Vermes Lajos emelte meg. Az 1860-ban Szabadkán született all-round sportember, sportszervező, a verseny kezdeményezője a magyar sporttörténet korai szakaszának meghatározó alakja, akinek emlékét ma már egész alakos bronzszobor, tóparti sétány és egy róla elnevezett helyi sportdíj is őrzi. Továbbá kevéssé ismert módon egy Csáth Géza-novellafigura...

„Tépi, cibálja a szél a dermedt, lombtalan ágakat. Acélszürke felhők robognak a borús ég-országúton s az áradó hideg csontig jajgat. Nyomasztó, keményvonalú most ez az egyébként derűs palicsi táj, Van Gogh Vincent, a megszállott festő rikítón tompa színeivel. Kandiszemű viskók, »várkastélyok« és korszerű házak kuksolnak itt szépen egymás mellett – s háttérben díszletnek a tó tompa gyöngyháztükrözésével. A tavasz szunnyad az avarban. Halott itt még minden. Nem lélegzik és mozog ebben a szeles tájban senki, semmi... A keskeny ösvényen bokáig süllyed a lucskoló cipő. A keskenyvágányú szabadkai villamos már elfutott tőlünk.”

Ez még nem a hivatkozott Csáth-elbeszélés részlete, hanem azé az újságcikké, amely 1944. április 4-én számolt be a Nemzeti Sport munkatársának Vermes Lajosnál tett palicsi látogatásáról, a múlt tovatűnt dicsőségére emlékezve. Borongós idők jártak akkoriban Magyarországon, és talán néhány régi MTK-szurkoló elgondolkodott azon, hogyan lehetett a zsidósághoz erősen kötődő klub első elnöke (1889–1891) éppen az akkoriban még az Antiszemita Párt színeit képviselő vajdasági sportvezető, Nagybudafalvy Vermes Lajos. Az MTK alakításánál vállalt bábaszerepéről más megvilágításban szó esik a citált 1944-es riportban is.

„Itt ül velünk szemben ez az alkimista. Aki a labdarúgáson kívül úgyszólván minden sportágban úttörő volt a honi ugaron. Egy ember, aki megtestesítője volt a sportnak, s aki másért nem élt, mint a testedzésért. Három sportnemzedék nőtt ki a keze alól. Vagyona – ami volt, közvetve vagy közvetlenül: a sportért fogyott el. Titkára volt a szárnyát bontó MAC-nak, majd megalakította az MTK-t, melynek elnöki tisztségét vállalta és Magyarországon több mint félszáz sportegyletet szervezett. Nem alkotott elméleteket – azok nélkül teremtett. Hiúság, nagyravágyás is hajtotta ezt a roppantra méretezett szív-motort? Lehet. Nem fontos. Sőt természetes is. Nagyokat álmodott – nagyokat hitt és mondott. De ki nem mond nagyokat, aki valóban nagyokat művelt? Csak a szentek és mártírok.”

Vermes viszont nem volt sem szent, sem mártír, így bátran hirdethetett olyan hangzatos jelszavakat, mint például azt, hogy az „ép testben ép lélek” gondolatot le kellene cserélni „edzett testben lángoló lélek” fordulatra. És hogy az eszmény a hétköznapokban is testet öltött, hatást gyakorolva az ifjúság szemléletére, éppen az 1887-ben Szabadkán – Brenner Józsefként – született író, Csáth Géza 1897. október 2-i naplóbejegyzése bizonyítja. „Délután voltunk a Kosztolányiéknál. Futottunk. 100, 500-600 métert, súlyt dobtunk, súlyt tartottunk ki. A 100 m-nél holtversenyben nyertem, az 500-nál 15-20 méterrel nyertem, a súlykitartásban 30 percig oldalt kettőt, 3-3 kg. Súlydobásban 10-15 cm-rel hagytam el a többit.”

A környékbeli virágzó sportszellem jele az is, hogy a napló tanúsága szerint Csáth Géza unokatestvére, az 1885-ben szintén a vajdasági városban született majdani ünnepelt szerző, Kosztolányi Dezső 1899 augusztusában egy gimnazistáknak kiírt Szabadka–Palics gyaloglóversenyen ötödik helyezést ért el. Nem nehéz párhuzamba hozni a korosztályos versenyt a „Go as you please” címmel a palicsi olimpiai játékokon is műsorra tűzött Szabadka–Palics futó/gyalogló vetélkedéssel, ahogyan kétségtelenül igaza van Hózsa Éva irodalomtudományi egyetemi tanárnak, aki a Forrás folyóiratban közölt,Barnabás-identitásokcímű tanulmányában rögzítette: Csáth Géza A bajnokcímű novellájának főhősében felismerni véli Vermes Lajos alakját (ötvözve valamelyest az 1876-ban született Szárits János szabadkai sportemberével). Alátámasztja a kapcsolatot az is, hogy miként a valóságban is elszámolási szabálytalanságok kísérték a sporttelepépítést, anyagi mélypontra lökve a főszervezőt, a novellabeli Olt Barnabás is zavaros ügyekbe keveredett, a városhatárban felhúzott sportközpontja pedig idővel az enyészet martaléka lett. A bajnokcímű elbeszélés alábbi részlete azonban szinte a palicsi versenyek valósághű leírásának is elmenne, még a kastélynak nevezett épülő házat is megfeleltethetjük a Vermes-féle híres palicsi Bagolyvárral.

„Augusztus második felére készen állt minden, a kastélyt kivéve. Barnabás csak ezt várta; nagy, több napra terjedő versenyekkel avatta fel a pályát. A kerékpárverseny legkülönbözőbb nemeitől kezdve a vívásig, bokszolásig, kötélhúzásig és birkózásig minden sportnem képviselve volt, nem beszélve a futásról, diszkoszvetésről s rúdugrásról. Barnabás ügyesen bevonta az egész intelligenciát a zsűribe, a célbíróságba, az indítóbizottságba, az ellenőrző bizottságba. Az atlétákat, akik a budapesti gyorsvonattal érkeztek, tűzoltóbanda fogadta, és Barnabás fekete ruhába öltözve és bajnoki szalagjával a mellénye fölött – mert a súlyemelés és a kalapácsdobás bajnoka volt – beszéddel üdvözölte őket. (...) A legnagyobb érdeklődést a kerékpárversenyek keltették. Általános csodálkozásra itt az egyforma kerekű, alacsony gépek nyertek a nagy kerekű kenguru-gépekkel szemben. Félelmes versenyek voltak.”

Még egy érdekesség: a cikk elején idézett „magyar Olympia” megjelölés rendkívül találó, ugyanakkor a hízelgő megállapítás mögött személyes sportbarátságot is kifürkészhetünk. A Herkules sportlapot szerkesztő Porzsolt-fivérek jó kapcsolatot ápoltak Vermes Lajossal, közösen segítették elő a magyar sportéletben az angol mértékrendszer helyett a méterrendszer bevezetését.