Népsport: Gáspár Jenő fél aranya a minisztert illette

A második világháború előtt, az 1920–1930-as években nagy sikereket elérő magyar sportolók életrajzában – nagyságukat ezzel is bizonyítandó – gyakran bukkan fel az 1923-as göteborgi kisolimpián nyújtott teljesítményük. Az elnevezés jól hangzik, fajsúlyos viadalra utal, ugyanakkor rendre a levegőben lógva marad, merthogy hátterét, létrejöttének körülményeit, okát már nem taglalják az írások. Feltehető a kérdés: vajon szakmailag valóban olimpiai minőséget képviselt a svédországi viadal, hogy az ott felmutatott eredmények magasabb szintre emelhették a mérlegre tett sportoló pályafutását?

Felelendő a kérdésre kezdjük a gyökereknél.

A kiállítással körített göteborgi sportfesztivál ötlete már 1916 februárjában felvetődött, apropóját az 1621-ben II. Gusztáv Adolf által alapított balti-tengeri kikötőváros születésének 300. évfordulója szolgáltatta. Már abban az évben létrehoztak egy ideiglenes bizottságot azzal a feladattal, hogy mérje fel, az ország sportszervezetei miként állnak az ötlethez. Sokáig nem történt semmi, mire 1917 februárjában a bizottság elnöke, Carl Lagerberg bemutatott egy javaslatot, áprilisban pedig megalakult a szervezőbizottság 15 sportág képviseletével.

Fejtörést okozott a névválasztás. Elsőként a Svenska Spelen (Svéd Játékok) vetődött fel, ám le kellett mondani róla, mert megegyezett az 1916-ban Stockholmban kizárólag honi versenyzők részvételével megrendezett sportesemény elnevezésével. A bizottság főtitkár-igazgatója, a nagykereskedő Leopold Englund javasolta helyette a Sveriges Idrottsspel (Svédországi Sportjátékok) kifejezést, amely 1921-ben hivatalossá is vált.

A világháború, majd a követkeményeitől terhelt nemzetközi politikai és gazdasági helyzet miatt 1921-ben nem lehetett megvalósítani az álmot, de feladni sem kellett a terveket. A bizottság megbízta a főtitkárt, hogy 1922 nyarán induljon európai körútra és a felkeresendő városokban (Amszterdam, Antwerpen, Berlin, Bécs, Brüsszel, Budapest, London, Párizs, Prága) tárgyalva mérje fel az ottani sportszervezetek fogadókészségét, nézeteit, alakítson ki személyes kapcsolatokat. Útja során azt tapasztalta, hogy az 1920-as olimpiára meghívót nem kapó vesztes központi hatalmak rendkívül lelkesek, ugyanakkor súlyos pénzügyi gondokkal küzdenek, ami a meglehetősen magas útiköltségek fedezését is akadályozza. Budapesti tárgyalópartnerei olyannyira rugalmasak voltak, hogy a göteborgi seregszemle tervezett időpontjával ütköző magyar bajnokságok dátumát is hajlandók voltak megváltoztatni a szereplés érdekében – vagyis mi, elismerésre kiéhezett magyarok mindenáron élni akartunk az alkalommal, hogy kitörhessünk az elszigeteltségből.

A városalapítás jubileuma mellett éppen ez adott új értelmet a szervezők tevékenységének, egyúttal a göteborgi játékoknak: a sport segítségével olvasztani az országokat elválasztó jégfalakat, az olimpiai eszme újbóli érvényesítésével feledtetni az 1920-as csonka antwerpeni játékokat, az ott bojkottált országoknak ismét teret adni – azaz a háborúban két oldalon állókat még az 1924-es párizsi olimpia előtt semleges terepen összehozni.

A Monarchia „darabjaival”, Magyarországgal, Ausztriával, Csehszlovákiával szemben már nem volt ellenérzésük Európa vezető államainak, ám Németországhoz rendkívül óvatosan állt hozzá London és Párizs. Az angolok végül belenyugodtak a német részvételbe, és bár kiváló atlétáikat nem küldték el az 1923. július 1. és 15. között tető alá hozott Svédországi Sportjátékokra, birkózásban, evezésben, úszásban képviseltették magukat, valamint a labdarúgótornán is szerepelt egy londoni csapat. A franciák ugyanakkor makacsnak bizonyultak, távol maradtak a versenytől, mint ahogy korábbi pozitív visszajelzése ellenére az Amerikai Amatőr Sportszövetség (AAU) 1923 tavaszán hozott határozatával – a Yale-Harvard egyetemi futócsapat angliai szereplésén kívül – megtiltotta amerikai sportolók külföldi szereplését az olimpiát megelőző évben.

Magyarország atlétikában (11 versenyző), birkózásban (7), teniszben (1), úszásban (6) és vízilabdában (9) mutatta meg magát. A játékokról 1924-ben Svédországban megjelent könyv külön említést tesz a nehéz helyzetben lévő magyar sportról, a pénzromlásról és arról, hogy az országunkkal szimpatizáló magánszemélyek felajánlásai­ból összegyűlt pénzt a szervezők elküldték Budapestre. A kiadvány kitért a hagyományosan szoros svéd–magyar sportkapcsolatokra, vagy hogy a szimpatikus Kehrling Béla a májusi (fedett pályás) és a júliusi teniszversenyen is megmérette magát. Az egyes országokat sújtó pénzügyi nehézségeket figyelembe véve a szervezők a gőzhajós beutazás (Lübeck–Göteborg vagy Koppenhága–Göteborg) költségeit magukra vállalva könnyítették meg a részvételt, például Ausztria és Csehszlovákia 10-10, Magyarország 25 ingyen hajójegyet kapott.

Megállapítható tehát, hogy a Svédországi Sportjátékok elsősorban (sport)politikai nyereséget hozott a világnak, a magyar sajtóban pedig nyilvánvalóan az ott elért eredmények értékét tovább növelendő használták a „göteborgi kisolympiád/fiókolympiász/kisolimpia” kifejezést. A MAC megalapításának 50. évfordulóján, 1925-ben napvilágot látott kiadványban az 1923-as esztendőt tárgyalva ezt olvashatjuk:

„Mindenki tudatában volt annak, hogy a göteborgi versenyek előpróbái a következő évi párisi olympiádnak s első összecsapásunk a sport terén volt ellenségeinkkel és a semleges északi államokkal. A magyar sport becsülettel állta meg a helyét az erős küzdelmekben, ötször repült fel a trikolor a győzelmi árbócra és ami méltán tölthet el bennünket büszkeséggel: négy ízben a MAC fiainak köszönhette nemzetünk a győzelmet. Kehrling Béla két ízben, dr. Vargha Béla és Gáspár Jenő voltak dicső győzőink, kik tanúságot tettek a világ előtt a széttagolt, kirabolt, megalázott ország magas kultúrájáról és erős élni akarásáról.”

Kehrling egyesben és párosban is diadalmaskodott, a német Oscar Kreuzer elleni ötjátszmás döntőjét

V. Gusztáv svéd király is megtekintette (köztudomásúan jó viszonyt ápolt az uralkodó és a sportág magyar királya). Birkózásban a másodvirágzását élő két nagy öreg, az egyaránt 34 éves Radvány Ödön és Varga Béla győzött, az ötödik aranyérmünk pedig a magasugró Gáspár Jenő nevéhez fűződik, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az érem fele Daruváry Géza külügyminisztert illeti. Noha egyedüli magyar atlétaként egyértelmű győzelmi eséllyel utazott volna, a kenyerét a Ganz Villamossági Rt. tisztviselőjeként megkereső Gáspárnak nem akart szabadságot adni felettese. A problémára Gerevich Zoltán miniszteri osztálytanácsos hívta fel Daruváry figyelmét, mire a külügyminiszter közbelépésére a szabadság, majd a magasugródiadal is megadatott.

S ha már a MAC-könyv az olimpia előpróbájának titulálta a viadalt, lássuk, göteborgi győzteseink mire vitték 1924-ben Párizsban... Nos, egyikük sem állhatott fel a dobogóra, ellenben a svéd városban 15 évesen második Bartha Károly bronzérmet szerzett 100 méter háton, a Göteborgban 400 méter gáton második Somfay Elemér pedig ezüstig jutott ötpróbában – valójában nyert volna, ha nem mérik el az idejét 200 méteren.