Vívó-vb: Olha Harlan nem fogott kezet orosz ellenfelével, kizárták – videó

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 13:30
null
A négyszeres világbajnok kardvívó, Olha Harlan nem fogott kezet orosz ellenfelével a milánói vb-n (Fotó: Getty Images)
A milánói világbajnokság csütörtöki napja rögvest egy furcsa incidenssel kezdődött, hiszen az ukrán Olha Harlan nem fogott kezet az asszó végén az orosz Anna Szmirnovával, emiatt hosszú ideig tartott a bizonytalanság, vajon kizárják-e a további küzdelmekből a négyszeres egyéni világbajnokot.

Furcsa jelenet tanúi lehettek csütörtökön délelőtt a milánói világbajnokság helyszínére kilátogatók: már eleve az is többeket meglepett, hogy Olha Harlan mégis pástra lépett a női kardozók 64-es tábláján, hiszen az ukrán sportolók nem indultak el eddig ezen a vb-n, ha a mezőnyben volt orosz – a férfi párbajtőrözők között az ukrán Ihor Rejzlin például kiemeltként kivárt (ezzel mondjuk selejtezőre „kényszerítette” az így a ranglistán a 17. helyre csúszó Andrásfi Tibort), majd amikor a selejtezőből jutott fel a főtáblára orosz, visszalépett.

A női kardozóknál is így történt, mármint jutott fel a legjobbak közé orosz, mégpedig Anna Szmirnova, akit szépen össze is sorsoltak Harlannal.

És itt jött az első döbbenet, merthogy az ukránok négyszeres egyéni világbajnoka pástra lépett, és meg is verte az oroszt (15:7), az asszó végén azonban nem tisztelgett pengéjével az ellenfél felé (csak a zsűrinek), a szabályokban rögzített kötelező kézfogás helyett kitartotta a kardját, mondván: ne jöjjön közelebb az ellenfele – és várta, hogy majd a kardok „kezet fognak”.

Szmirnova ebben nem volt partner, ő várta a rendes kézfogást, arra viszont Harlan nem volt hajlandó. A rendkívül népes ukrán tábor előtt felemelt kezekkel ünnepelt, könnyes szemmel edzője nyakába borult, begyűjtötte a csókot kedvesétől az olaszok olimpiai ezüstérmes kardozójától, Luigi Samelétől, majd elvonult (a rend kedvéért azért jegyezzük meg, hogy a koronavírus-járvány kitörése után elfogadott volt a pengék „kézfogása” a páston, és persze akadnak más országok is, amelyek nem szimpatizálnak egymással, ennél fogva nem mindig történik meg a rendes kézfogás).

Szmirnova meg maradt a páston.

Bekötve – ha kiköt, azzal elfogadja az asszó végeredményét, még inkább az utána történteket.
Maradt a páston.

Bekötve.

Sokáig állt, majd kerítettek neki egy széket is.

Egyébként épp a Harlan–Szmirnova asszót követte volna Szűcs Luca asszója a kínai Sao Ja-csi ellen ugyanazon a páston, őket – hosszas várakozás után – szépen átvezényelték egy másikra.

Az orosz tovább várt, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) vezetői meg kupaktanácsot tartottak – előbb a pástok mellett, majd a kulisszák mögött.

A teremben mindenki fekete lapról, vagyis Harlan kizárásáról beszélt, hiszen megszegte a szabályokat, ám döntés sokáig nem született.

Első körben aztán a versenyigazgatóság a fekete lap mellett foglalt állást, ám itt még nem ért véget az ügy, mert akadtak ellenvélemények, mondván: nem festene túl szép képet, ha éppen egy ukrán–orosz párharc kapcsán születne kizárás, ráadásul sokak szerint az asszót vezető bírónak kellett volna állást foglalnia, és ha úgy gondolja, rögtön felmutatnia a fekete lapot, ám ő kihirdette a győztest, és lezárta az asszót – innentől mindenki úgy gondolta, hogy Olha Harlan mégis folytathatja a versenyt, és ezt támasztotta alá az is, hogy a verseny hivatalos honlapján Harlan volt feltüntetve a bolgár Joana Ilieva ellenfeleként a 32 között.

Egészen addig, amíg meg nem kezdődtek a 32-es tábla küzdelmei, akkor ugyanis hivatalossá vált: Harlant fekete lappal kizárták a további küzdelmekből, így Ilieva máris a 16 között találta magát.

Az orosz Szmirnova azért nem folytathatta, mert ő kikapott Harlantól – az ukrán az asszó után követett el fegyelmi vétséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik