Vívás: Van még feljebb – Csampa Zsolt

Vágólapra másolva!
2023.07.31. 17:20
null
Csampa Zsolt (középen) Szilágyi Áron és Schmidt Ádám társaságában (Fotó: Dömötör Csaba)<br />
Káprázatos mérleggel, három arannyal, egy bronzzal és három értékes pontszerző hellyel zárta a milánói világbajnokságot a magyar vívóválogatott – Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke viszont már előre tekint.

 

– Hová még feljebb, elnök úr?
– Azért van még feljebb, kell, hogy legyen – válaszolta Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke. – Örülünk az érmeknek, de van még feladatunk, sok munka áll előttünk, hogy a párizsi olimpián is jól szerepeljünk.

– Mitől szárnyal évek óta a magyar vívósport? A pástokon lévőket látjuk, de a háttérben dolgozókat nem feltétlenül, pedig a sikerekben biztosan ők is benne vannak.
– Valóban sok-sok ember munkájának a gyümölcse, amit vívóinktól látni a páston. Az elmúlt években történt néhány radikális változás, több olyan lehetőséghez „nyúltunk”, amely segítette a munkát. Ilyen például a sportegészségügy, a szakembergárda szélesítése – több területet is átfogtunk –, és persze a sikerekhez kellett a műhelyekben elvégzett munka. A háttérben tehát nagyon sok ember dolgozik az eredményeket, és mindannyiunkra jellemző, hogy a sikerben és a kudarcban is megkeressük azokat az apró elemeket, amelyeken javítani kell.

– Vagyis a mostani még korántsem a tökéletes állapot?
– Mindig van min javítani. Abban bízom, hogy a párizsi olimpián jön a csúcs. Jól szerepeltünk a krakkói Európai Játékokon és a milánói világbajnokságon is, ám a háttérben már folynak az elemzések, a kollégák készítik elő a folytatást, hogy miként menjünk tovább augusztus közepétől, hiszen hosszú még a kvalifikációs szezon.

– Ha már a kvalifikációt említette: az elnök fejében milyen elvárások fogalmazódtak meg a párizsi kvótákat illetően?
– Az elsődleges számítások azt mutatják, hogy a két kardcsapat minden bizonnyal olimpiai induló, ám ez nem jelenti azt, hogy bárki is hátradőlhet. Párbajtőrben a férfiválogatott tartja a helyét a világranglistán, jól áll, de a lányok is közelebb kerültek Párizshoz. Tőrben meglátjuk, hogyan alakulnak a versenyek. A fejemben megvan, hogy körülbelül mekkora létszámmal vághatunk neki az olimpiának, de én nem szoktam ígéreteket megfogalmazni, bízzunk mindent a valóságra. Február magasságában már valamivel tisztábban látunk.

– Milyen a magyar vívás respektje a világban?
– Az elmúlt tíz évben e tekintetben is sokat változtattunk, edzőink is változtak, és a sportdiplomáciánk is erősebb lett. Éppen Milánóban beszélgettem az egyik bíróval, aki azt mondta, szeret nekünk, magyaroknak meccset vezetni, mert mi mindig bemondjuk, ha nem mi adtuk a tust. A világ tiszteli a hagyományainkat és az eredményeinket is.

– Vagyis jó vívóelnöknek lenni...
– A siker az edzőké, a versenyzőké, a kluboké, ha meg valami nem jó, az elnök elviszi a balhét. De igen, jó benne lenni ebben a sportágban – itt mindenki azért dolgozik, hogy minél sikeresebbek legyünk. Jó érzés egy világbajnokságon háromszor is meghallgatni a Himnuszt, vagy felrobbantani az internetet az eredményeinkkel. Eljutottunk 1.2 millió emberhez, így sokkal többen ülnek majd le a tévé elé az olimpia alatt, többen nézik meg a versenyeket, mert már van egyfajta kapocs a szurkoló és a sportoló között. Milánóban reggeltől estig ott voltam a teremben, ahogy a kollégáim is. Vannak hibák, miért ne lennének, vannak problémák, hogyne lennének, de ha van kommunikáció, mindent meg lehet oldani. Kötődöm ehhez a csapathoz, minden egyes tagjához, s bár a napok gyarapítják az ősz hajszálakat, a legkisebb problémáról is tudni akarok, mert csak úgy tudunk előremenni – és feljebb jutni.

Legfrissebb hírek

„Az olimpián tizennégyen végeztek az első nyolcban valamelyik számban, ez önmagáért beszél”

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:45

Vívás: négy magyar éremmel zárult a budapesti kadét körverseny

Utánpótlássport
2024.10.14. 19:16

Luxemburgi elnök a vívók európai konföderációjának élén, új magyar tag a végrehajtó bizottságban

Egyéb egyéni
2024.09.15. 15:56

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16
Ezek is érdekelhetik