Vitorlázás: Lóversenyszerű Kékszalag volt – Józsa Márton

– Megünnepelték már a sikert?      
– Folyamatban van, főleg a fiatalok jók az ünneplésben – mosolygott Józsa Márton, az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa. – A múlt pénteki gyorsasági versenyre már elég nehezen tudtam motiválni a csapatot, Berecz Zsombit kellett berántanunk az egyik csapattagunk helyett, aki elfáradt az ünneplésben. De megnyertük, úgyhogy nem volt rossz csere.

– Nem volt furcsa, hogy a Kékszalag hagyományaival ellentétben kilenc óra helyett az idén tizenegykor rajtolt a mezőny?      
– Előző nap hozták meg a döntést a vízi rendészet kérésére, mert az előrejelzések alapján tényleg úgy nézett ki, hogy lehet viharos szél. Ez végül nem következett be, úgyhogy lehetett volna kilenckor is rajtolni, de mivel korábban döntést hoztak róla, nem volt mit kezdeni a helyzettel. Csak bízni abban, hogy egész nap kitart majd a szél. Szerencsére így lett.

–  Mi volt a taktikájuk?      
– Nem kellett túl sok taktika: lóversenyszerű Kékszalag volt a mostani. A „gázt kellett csak nyomni”, hiszen gyakorlatilag egyenes vonalon haladtunk a bóják között. A verseny elején sikerült ellépni a többiektől, nem nagyon kellett meccselni, úgyhogy a saját tempónkat és a szögeinket tudtuk vitorlázni. Nem tudtuk, meddig tart ki a szél, úgyhogy az volt a terv, hogy maximális sebességen visszük a hajót, amíg fúj, hogy a lehető legnagyobb előnyt építsük ki.

  – Jobb így, viszonylag kényelmes előnnyel nyerni, vagy az a jobb, amikor fej fej mellett haladnak a célig?      
– Szoros hajrában is volt már részünk, ami tényleg nagyon izgalmas, de az a helyzet, hogy balatoni körülmények között sosem lehet tudni, hogy meddig tart ki a szél, ha pedig eláll, pillanatok alatt utolérnek az üldözők. Most is benne volt a pakliban, hogy szorosabb lesz a vége, de nem így alakult. Nem mondom, hogy rossz, ha nem látjuk magunk mögött a többieket, és nyugodtan vihetjük a hajót.

– Több mint két órával döntötték meg a rekordot. Elégedett volt az idővel?      
– A verseny előtt a szélerősséget látva öt óra körüli idővel számoltunk, vagyis ilyesmivel. A tavalyi rekorddöntéskor, amikor hét óra tizenhárom perc alatt kerültük meg a tavat, kreuz-hátszélben vitorláztunk, ami azt jelenti, hogy a százötvenöt kilométer helyett majdnem kétszázat mentünk. Az idén azt számoltuk, hogy ha a tavalyi átlagsebességgel egyenes vonalon megyünk, nagyjából az öt óra körüli idő reális, úgyhogy nem lepett meg minket. Tizenhét csomó körüli átlagot mentünk, ennél lehetne még egy kicsit jobb is, úgy gondolom, körülbelül fél órát még lehetne faragni ebből az időből a katamaránokkal. Foilos hajókkal pedig talán még többet – csak hát náluk az van, hogy ha eláll a szél, nagyon megállnak.

–  Mennyi az élvezet és mennyi a meló egy ilyen gyors, de hosszú versenyben?      
– Végig élveztük a vitorlázást, mert a hajónknak nagyon feküdt a szélerő. Ugyanakkor folyamatos, intenzív munkára volt szükség – egyfolytában állítani kellett a vitorlákat a rugdalózó szélben, és cserélni az embereket a csörlőn, mert kifáradtak.

–  Józsa Márton négyszeres Kékszalag-győztes. Hogy hangzik?      
– Nagyon jól – de még szokni kell egy kicsit. És remélem, hogy nincs itt a vége, és néhányszor még oda tudunk kerülni a mezőny elejére. A tavaly elindított árbócfejlesztést tovább akarjuk vinni, hogy a hajó gyengeszeles teljesítménye is javuljon. Tudjuk és láttuk is a Fehérszalagon, hogy gyenge szélben szorosabb a küzdelem, úgyhogy ebben még javulnunk kell. Örülünk, hogy a Kékszalagon erre most nem volt szükség.