Párizs 2024: százötven-kétszáz fős magyar csapat a cél

Vágólapra másolva!
2023.07.26. 16:14
null
Schmidt Ádám, Gyulay Zsolt, Katona Zoltán (a 11Teamsports Hungary Kft. tulajdonos-ügyvezetője) és Hámori Luca, a 66 kg-os súlycsoportban olimpiai kvótát szerzett ökölvívó (Fotó: Dömötör Csaba)
Napra pontosan egy évvel a 2024-es párizsi ötkarikás játékok előtt szerdán délelőtt sajtóeseményt tartott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Ahogyan a szervezet elnöke, Gyulay Zsolt is kitért rá, mondhatni stílszerűen egy hajón, a MOB-hoz hasonlóan 128 éves Dömösön került sor az összejövetelre, hiszen jövő nyáron a francia fővárosban is a Szajnán rendezik meg a játékok nyitóünnepségét.

 

„Nagyon örülünk, hogy az olimpia visszatér Európába, nemcsak sportesemény, hanem kulturális élmény is lesz, hiszen ikonikus helyszíneken zajlanak majd a versenyek –  mondta Gyulay Zsolt.A rendezők elve, hogy kivigyék az emberek, a szurkolók közé a sportot és ne csak nézzük a sportot, hanem sportoljunk is, ez egyezik a mi és a sportállamtitkárság elképzeléseivel is. Öt sportágban tizenkilenc sportolónk harcolta ki már az olimpiai részvételt. Aki eddig ennél többet várt, az a realitások talaján áll, hiszen mi is azt gondoltuk, hogy már előrébb fogunk tartani, de már korábban is mondtuk, erre az olimpiára óriási fegyvertény a kijutás. Az elkövetkező időszakban a csapatsportágak is meghatározzák majd, mennyien leszünk Párizsban. A kvalifikáció ezen szakaszában korai arról beszélni, hogy mekkora lesz a párizsi magyar csapat, de gyakorlatilag a százötven és kétszáz fő közötti létszámot szeretnénk belőni.”    

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, a magyar sportolókra nagy kihívás vár nemcsak az olimpián, hanem előtte a kvalifikációs versenyek során is:

„Kiemelten fontos az olimpiai eredményesség, a sportállamtitkárság pedig igyekszik minden támogatást megadni ehhez. Ennek jegyében a MOB ismét részesül a társasági adókedvezményből, az idén százhatvanhét, jövőre pedig háromszáz milliót hívhat le a keretből.”   

A sportvezető hozzátette: a kiemelt versenysport-támogatási rendszerben a korábbi 16 helyett már 45 olimpiai sportág kapott helyet, emellett az edzőket és az utánpótlást támogató programok szintén segítik az eredményes szereplést.

A sajtóesemény végén bejelentették, hogy a hazai ötkarikás szervezet új szponzorációs szerződést kötött az 11Teamsports Hungary céggel, a megállapodásnak köszönhetően jövőre is az Adidas szállítja a magyar olimpiai csapat sportfelszerelését – a világcég egyébként csak négy országnak, Franciaországnak, Németországnak, Angliának és Magyarországnak készít nemzeti kollekciót az olimpiára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik