Speciális olimpia: újabb kilenc érmet szereztek a magyarok

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 21:28
null
Volt ok az ünneplésre, csak úgy záporoztak a magyar érmek (Fotó: Magyar Speciális Olimpiai Szövetség)
A hatodik versenynapot követően 13 arannyal, 9 ezüsttel és 12 bronzzal áll a magyar küldöttség a speciális olimpián, ugyanis a mieink pénteken újabb kilenc éremmel bővítették a kollekciót.

A cselgáncsozók Lipták Viktória sikerét követően örülhettek ismét aranynak, ugyanis Krizonits Ádám a legerősebb divízióban nyerte meg súlycsoportja küzdelmeit. Erőemelésben az első magyar aranyat Baranyi Elemér szállította fekvenyomásban, míg a görkorcsolyázók a 2×100 méteres váltók küzdelmeiben remekeltek. A Barna László–Buzás Imre fiú páros a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, a Czibula Ilona–Mente Teréz kettős pedig ezüstérmes lett.

Úszásban két értékes ezüstéremmel zárult a versenynap: Varga Máté 50 méter pillangón, Megyesi Orsolya pedig 100 méter vegyesen állhatott egyaránt a dobogó második fokára. Az atlétáknál távolugrásban Takács Adél aranyérmet, Szőcs Diána bronzérmet szerzett, ahogy a bowlingos Kovács Barbara is harmadik lett.

Az értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolók világeseménye június 25-ig tart.

Legfrissebb hírek

Speciális olimpia: köszöntötték a Berlinből hazatérő sportolókat

Egyéb egyéni
2023.06.27. 14:06

Speciális olimpia: remek teljesítmény, 38(!) érmet szereztek a magyarok szombaton

Egyéb egyéni
2023.06.24. 20:47

Speciális olimpia: öt aranyat szereztek a magyarok csütörtökön

Egyéb egyéni
2023.06.22. 22:19

Speciális olimpia: kilenc érmet szerzett a magyar küldöttség

Egyéb egyéni
2023.06.20. 22:06

Speciális olimpia: biztató kezdés a kosárlabdázóktól

Egyéb egyéni
2023.06.19. 22:10

Speciális olimpia: tíz magyar arany a Máltai Játékokon

Egyéb egyéni
2022.05.19. 09:40

Speciális olimpia: Kazany lesz a házigazda 2022 telén

Egyéb egyéni
2020.06.29. 22:12

Az olimpia, amelyen minden sportágban gyűjtöttünk érmet

Egyéb egyéni
2019.04.02. 16:04
Ezek is érdekelhetik