Speciális olimpia: köszöntötték a Berlinből hazatérő sportolókat

Vágólapra másolva!
2023.06.27. 14:06
null
Schmidt Ádám köszöntötte a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokról hazatért magyar küldöttséget (Fotó: Schmidt Ádám/facebook)
A sport összetartó szerepét hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokról hazatért magyar küldöttség keddi ünnepélyes fogadásán. Berlinben a 77 magyar versenyző 74 érmet (32, 26, 16) szerzett.

„Nehézségekkel terhelt világunkban van valami, ami összeköt, egységet kovácsol, és ez a sport” – hangsúlyozta Schmidt Ádám, majd megköszönte a szülőknek és a családtagoknak, hogy a kezdetektől ott álltak a gyerekek mellett és segítették őket, hogy megvalósíthassák álmaikat és kiemelte szerepüket a versenyzők sikereiben.

„Azt tanultam tőletek, hogy számotokra nem létezik az a szó, hogy lehetetlen, mert olyan helyzet sem létezik. De lehetetlent a szüleitek, edzőitek és vezetőitek sem ismernek” – fogalmazott a küldöttség tagjaihoz fordulva a Magyar Sport Házában tartott eseményen Schmitt Pál, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség egyik nagykövete.

Lengyel Lajos, a szövetség elnöke arról beszélt, hogy felejthetetlen közel három hetet töltöttek Berlinben.

„Büszkék voltunk rá, hogy a berlini Olimpiai Stadionba Novák Katalin köztársasági elnök vezetésével vonult be a magyar küldöttség, ilyenre még nem volt példa” – mondta az elnök, majd felidézte a 74 magyar érem melletti értékes helyezéseket, amelyekre – ahogy fogalmazott – nagyon büszke mindenki. Lengyel Lajos köszönetet mondott a támogatóknak, a társ sportszervezeteknek, a felkészítő edzőknek, akik nélkül nem születhettek volna meg a kitűnő eredmények.

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakos, köztársasági elnöki tanácsadó saját sportolói pályafutásából vett példákkal biztatta a versenyzőket, majd mottóként megfogalmazta: „Tegyétek azt, amiben hisztek, és higgyetek abban, amit tesztek!”

Az esemény hangulatát felidéző kisfilm megtekintése után elhangzott, hogy a vasárnap véget ért, sorrendben 16. világeseményen 190 ország 7000 sportolója vett részt. A magyar csapatnál 15 sportágból 10 szakág ünnepelhetett aranyérmet Berlinben. A legtöbb érmet, összesen tizenkilencet a tornászok szerezték, őket kivetik a görkorcsolyázók tizenkét éremmel. Csapatsportágakban a kézilabdázók és a labdarúgók ezüstérmet, a kosárlabdázók pedig bronzérmet vehettek át.

Az amerikai Kennedy család által 1968-ban elindított olimpiai mozgalom küldetése, hogy rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson olimpiai sportágakban értelmi fogyatékos embereknek. Magyarországon ezernél is több igazolt sportoló tartozik a mozgalomhoz, amely minden negyedik évben tartja meg legnagyobb szabású nemzetközi találkozóját és versenyét, a speciális olimpiát.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
11 órája

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Schmidt Ádám: Kétmilliárd forintra emeltük a nem olimpiai sportágak központi támogatását

Egyéb egyéni
2025.02.20. 21:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Schmidt Ádám: A magyar sportirányítás számára a röplabdasport is kiemelten fontos

Röplabda
2025.02.07. 14:54

„Jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna” – Schmidt Ádám a tűzről a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.02.07. 11:23

Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16

Schmidt Ádám szerint meg kell vizsgálni a sport jutalmazási rendszerét

Minden más foci
2025.02.03. 14:39
Ezek is érdekelhetik