MMA: a UFC királynője megvédte a címét majd visszavonult

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 09:10
null
Kétszeres bajnokként vonul vissza Amanda Nunes (Fotó: AFP)
A UFC királynőjeként számontartott Amanda Nunes legyőzte Irene Aldanát a UFC 289-en, az MMA vezető szervezetének vancouveri gáláján, így megvédte a bajnoki övét. A 35 éves sztár ezt követően pedig a visszavonulását is bejelentette. 

A két súlycsoportban is világbajnok Nunes öt menetig dominálta a találkozót, mialatt hatszor is földre juttatta mexikói ellenfelét, így végül egyoldalú pontozással győzedelmeskedett.

A siker után a 35 éves legenda kihozatta a bajnoki öveit és levágatta a kesztyűit, hogy bejelentse visszavonulását a kanadai arénában.

„Örökké kettős bajnok maradok. A ma este a tökéletes alkalom arra, hogy visszavonuljak” – mondta a brazil könnyes szemmel.

Nunes kilenc évet töltött el a UFC-ben és az utolsó tizenöt harcából tizennégyszer is győztesen távozhatott. Sokak a sportág valaha volt legjobb női bunyósaként tartják számon, természetesen nem alaptalanul, hisz legendás karrierje során olyan harcosokat győzött le, mint Ronda Rousey, Holly Holm, Valentina Shevchenko (kétszer), Cris Cyborg és Julianna Pena.

A brazil „királynő” 23–5-ös mérleggel és 13 kiütéses győzelemmel hagyja el a UFC-t.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik