Egymást érik a versenyek cselgáncsban, a sűrű programban kevés idő jut a regenerációra. Noha az Európai Játékokon egyéniben nem rendeznek küzdelmeket, a vegyes csapat Európa-bajnokságot a multisportesemény keretében tartják, július 1-jén Krynica-Zdrójban a mieink is tatamira lépnek. A minden eddiginél népesebb, 22 csapatot felvonultató mezőnyben az eddigi négy viadal győzteséből három, Németország, Grúzia és a címvédő Franciaország is ott lesz, a 2019-es aranyérmes Oroszország viszont nem indulhat.
A feszített menetrend és az egyéni olimpiai kvalifikáció elsőbbsége miatt fiatal versenyzők képviselik a magyar színeket, de így volt ez tavaly is, amikor az ötödik helyen végeztünk a kontinenstornán. A férfiválogatott szövetségi kapitánya, Ungvári Miklós szerint az Európai Játékok jó lehetőség a tehetséges dzsudokáknak, hogy megmutassák tudásukat.
A háromszoros U23-as Európa-bajnok Sipőcz Richárd januárban, edzőtáborozás közben szenvedett sérülést, combjában két helyen is beszakadt a hajlítóizom, ám a világbajnokságra már jó formába lendült. Az Európai Játékokon +90 kilogrammban szereplő dzsudoka úgy véli, minden verseny fontos ahhoz, hogy fokozatosan erősödjön.
„Felszabadultan küzdhetek, ha a csapattársaim is támogatnak, jobb érzés közösen felsorakozni a bemutatáshoz, mint egyedül – hangsúlyozta Sipőcz. – A hosszabb kihagyásom után egyre erősebbnek érzem magam, gőzerővel készülök a budapesti mastersversenyre, amely az olimpiai kvalifikáció szempontjából is kiemelt viadal lesz. Az Európai Játékokon is erős mezőnyre számítok, szeretnénk minél tovább jutni a csapattal.”
Ami a lebonyolítást illeti, a férfiaknál (73, 90, +90 kg) és a nőknél (57, 70, +70 kg) is három súlycsoportban küzdenek egymással a versenyzők, a párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak. Ha 3:3 az állás, sorsolnak egy súlycsoportot, amelyben eldől a továbbjutás.
A PROGRAM
Július 1., szombat
10.00: selejtező, negyeddöntő, vigaszág, elődöntő
17.00: a 3. helyért, döntő