EJ, tekvandó: Bailey Kelen bronzot nyert a vigaszágról

Vágólapra másolva!
2023.06.26. 20:33
null
Bailey Kelen bronzérmet szerzett (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)
Bailey Kelen bronzérmet szerzett a tekvandósok 87 kilogrammos súlycsoportjában a krakkói központú Európai Játékokon. Padla Orsolya két menetben vereséget szenvedett a +73 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében, s kikapott Füredi Rebeka is a női 73 kilóban. A vigaszágon mindketten kikaptak, így a hetedik helyen végeztek.

 

A Krynica-Zdrójban zajló sportági viadal negyedik, egyben utolsó napján a 21 éves Bailey Kelen a tekvandósok 87 kilogrammos súlycsoportjában a nála négy évvel idősebb ukrán Vladislav Bondarral vívott fordulatos és látványos mérkőzést a krynica-zdróji arénában. Végig szoros volt a küzdelem, az első menetet a magyar versenyző 11–11-es végeredménnyel, kevesebb intéssel, több kétpontos akcióval nyerte, majd a másodikban már 10–4-re is vezetett, de Bondar az utolsó pillanatokban fordított 10–12-re. A harmadik szakaszban két fejrúgással tartotta magától távol Bailey Kelen az ellenfelét, aki ezúttal már nem tudott visszakapaszkodni 7–4-ről. A magyar tekvandós 2:1-gyel került a negyeddöntőbe.

A nyolc között Patrik Divkoviccsal csapott össze. A tavaly Eb-bronzérmes szlovén 1–2-re állt, amikor testre ütéssel, intéssel, majd megint ugyanezzel a „párosítással” 5–2-re fordított, aztán még egy fejrúgása is pontos volt. Az első szakaszt végül 10–3-ra nyerte, majd a másodikban 7–5-re bizonyult jobbnak úgy, hogy Bailey Kelennek volt esélye az utolsó másodpercekben az egyenlítésre, fordításra.

A 2:0-s veresége után a vigaszágra került.

A helyosztón az Európa-bajnoki harmadik török Enbiya Taha Bicerrel nézett szembe, a játékvezető pedig nem sajnálta kiosztani az intéseket az első menetben. Így hiába történt rengeteg akció és vezetett 9–8-ra a magyar, összegyűlt az öt intése, ezért török riválisa nyerte a menetet. A szünet után elképesztő iramot diktáltak a versenyzők, Bailey pedig négy másodperccel a dudaszó előtt fordított és 22–17-re hozta a menetet, ezzel pedig 1:1-re egyenlített.

A magyar az utolsó felvonásban négy test-, egy fejrúgással és egy testütéssel végül 15–5-re magabiztos diadalt aratott, így két győztes és egy vesztes mérkőzéssel bronzérmet szerzett az Európai Játékokon.

Padla Orsolya (jobbra) a nyolcaddöntőig jutott (Fotó: Facebook/Honvéd Taekwondo)
Padla Orsolya (jobbra) a nyolcaddöntőig jutott (Fotó: Facebook/Honvéd Taekwondo)

A 19 éves Padla Orsolya ellenfele a negyeddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen az idei világbajnok, kétszeres vb-bronzérmes Nafia Kus volt. Egyértelműen a 28 esztendős török tekvandós számított az összecsapás esélyesének és ezt bizonyította is. Az első menetben kevés értékelhető mozdulat volt, Kus kis értékű akciókkal, ütésekkel, illetve intéssel nyert 3–0-ra. A másodikban sokáig nem született pont, mindkét fél eredményesen védekezett, aztán 2–0-s előnybe került a török, a vége előtt nem sokkal néhány másodperc leforgása alatt testre, majd fejre rúgott pontosan és magyar ellenfelét még meg is intették.

A második szakaszban 9–0 lett Kusnak, aki így 2:0-val ment tovább.

Padla Orsolya a vigaszágon folytatta szereplését, a nála két évvel fiatalabb Kalina Bojadzijeva összecsapásának első menetét mindössze egy egypontos testütéssel nyerte a bolgár, a második felvonásban viszont már jóval nagyobb volt a különbség a két tekvandós között. Bár Padla fél perc alatt kétpontos előnybe került, ezt követően megintették, majd két fejrúgással, egy-egy testrúgással és ütéssel 10–2-re fordított Bojadzijeva. A mérkőzés hátralevő részében pedig már csak egy intéspontot írtak jóvá a magyar versenyzőnek, aki hetedik lett.

Kikapott Füredi Rebeka is a női 73 kilóban. Füredi két menetben szenvedett vereséget a török Sude Yaren Uzuncavdartól. A 25 éves magyar 17 esztendős ellenfele végéig agresszíven és pontosan támadott, az első menetet 7–0-ra, a másodikat 9–0-ra nyerte meg.

Füredi a vigaszágra került, első meccsén mindkét menetben jobban kezdett francia riválisánál, de a menetek utolsó percében rendre ellépett a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Laurin Althea, aki az első felvonásban 16–4-re, majd a másodikban 8–3-ra múlta felül a magyar tekvandóst, aki hetedik lett súlycsoportjában.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik