EJ, sportlövészet: bronzmérkőzést vívhat a női légpuskás csapat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 16:42
null
Bajos Gitta (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összeállítású magyar csapat a középszakaszt a negyedik helyen zárta, így a bronzéremért lőhet szombaton az Európai Játékok Wroclawban zajló sportlövőversenyén.

 

A magyar trió az alapversenyben 12 riválissal küzdött meg a továbbjutásért. A hármasnak nem okozott gondot a nyolc közé kerülés, elsősorban a pénteki egyéni versenyben a döntőről mindössze két tizeddel lemaradt Dénes Eszternek köszönhetően, aki saját 30 lövését 316.5 körrel zárta. A csapat végül 940.4 körös összteljesítménnyel a negyedik lett.

A folytatásban 20-20-20 újabb lövés következett, amit Dénesék 625.5 körrel fejeztek be, ez ismét a negyedik helyet jelentette számukra, illetve azt, hogy a 18.10-kor kezdődő helyosztós programban a házigazda lengyel trióval csapnak össze a bronzéremért.

A Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összetételű férfi légpuskás csapat Horvátország ellen az aranymeccsen érdekelt.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Nagy György maradt az Európai Sportlövők Szövetségének alelnöke

Egyéb egyéni
2 órája

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32
Ezek is érdekelhetik